Roddick szerint nem Lendl, hanem Borg hasonlít igazán Sinnerre

Jannik Sinner mindössze 24 évesen már öt Grand Slam-trófeát gyűjtött be, és minden jel arra mutat, hogy pályafutása még hosszú évekig tarthat a csúcson. Sinner pályán mutatott viselkedése miatt sokan Lendlhez hasonlítják az olaszt. Andy Roddick azonban nem osztja ezt a nézetet, sőt, egyenesen kinevette a felvetést és egy másik teniszlegendát nevezve meg, akire szerinte Sinner sokkal inkább hasonlít.
A „Q&Andy” című podcast legfrissebb epizódjában arra kérték Roddickot, hogy fejtse ki véleményét arról, vajon Sinner és Lendl személyisége hasonló-e egymáshoz.
„Rendben, tehát [nevet], nem” – reagált Roddick. „Nem, nem mondanám. Lendl higgadt volt, nem szólt semmit a pályán, gondolom, erre gondolnak, amikor összehasonlítják őket. De a színfalak mögött Lendl egy igazi trágárszájú fickó. Ha közelebbről megismered, három olyan viccet is elmond neked, amit a nagyszüleid előtt sosem mernél megismételni! Sinner egészen más. Ő a színfalak mögött is nyugodt, úriemberi. Szóval nem, nem hiszem, hogy hasonlítanának. A pályán mindketten csendesek és higgadtak, és képesek szó szerint lerombolni az ellenfelüket, de a pályán kívül Sinner és Lendl egyáltalán nem egyformák. Mindketten fantasztikusak, remekek és szórakoztatóak, de mondom, hogy Lendl bulizni is tud rendesen.”
Roddick ezután elárulta, kire emlékezteti őt valójában Sinner. „Az én összehasonlításom Jannikkal Bjorn Borg” – jelentette ki. „Mindketten nyugodtak, mindketten higgadtak. Borg végül azért vonult vissza, mert sokkal nagyobb nyomást érzett magában, mint amennyit kifejezett. Nézted őt, és semmit nem láttál rajta.”