Zverev bevallotta: képtelen volt kezelni az érzelmeit, amikor először játszott Federer ellen

Alexander Zverev karrierje során többször is megmérkőzött a „Nagy Hármas” mindegyik tagjával. A német teniszező Grand Slam-bajnok lett, ám korábbi füves pályás teljesítménye miatt sokan nem tartják komoly esélyesnek az idei wimbledoni címre.
Zverev a torna előtti sajtótájékoztatóján számos témáról nyilatkozott, köztük Serena Williams visszatéréséről is. A világranglista harmadik helyezettjét arról kérdezték, hogyan érezte magát, amikor először állt szemben a „Nagy Hármas” valamelyikével, és a kérdés kapcsán felidézte, milyen ideges volt, amikor 2016-ban a római salakos tornán Roger Federerrel játszott.
„Az első meccsem Roger ellen volt Rómában. Rendkívül ideges voltam. Képtelen voltam kezelni az érzelmeimet. Nem játszottam valami jó meccset. De aztán az ember hozzászokik, ugye? Minél többször csinálja, annál természetesebbé válik. Bár nem, az első nem Roger volt. Rafa volt az, Indian Wellsben, azt hiszem. Már nem vagyok benne biztos. Abban az időszakban volt valamikor. Először ideges vagy. Másodszorra már egy kicsit jobb. Harmadszorra, negyedszerre már csak ellenfeleket látsz bennük. Főleg, amikor fiatal vagy, amikor egyre jobb leszel és kapaszkodsz felfelé a ranglistán, csak azon gondolkozol, hogyan verhetnéd meg őket. Persze, ezek olyan játékosok, akiket mindig csak néztél, akiket nagyon fiatal korod óta csodáltál. De ezt ilyenkor félre kell tenned, és arra kell koncentrálnod, mit tudsz tenni a pályán a győzelemért. Végső soron ezért vagy ott.” – mondta Zverev.
Azt a bizonyos meccset Zverev 6:3, 7:5-re elveszítette Federer ellen, az egymás elleni mérleget azonban végül ő nyerte meg 4:3-ra.
Zverev Nadallal is többször megküzdött, köztük a spanyol legutolsó Roland Garros-meccsén 2024-ben. A sajtótájékoztatón arról is kérdezték, összehasonlíthatónak tartja-e ezt Williams wimbledoni visszatérő meccsével, és miért akart újra Nadallal játszani Párizsban, miután 2022-ben bokasérülést szenvedett ellene.
„Azt hiszem, ez egy kicsit más, mert Serena hosszabb ideig volt távol. Közel négy évet volt távol, ugye? Rafa viszont csak néhány hónapig, és még mindig nagyon magas szinten játszott, bár nem volt kiemelt. Én azt hiszem, második vagy harmadik kiemelt voltam Roland Garroson, már nem emlékszem pontosan, de valahol ott voltam. Mindkettőnknek az volt a hozzállása, hogy megnyerjük a meccset, aztán megnyerjük a tornát. Én nem akartam az első körben Rafával játszani. Szerintem senki sem akar az első körben Rafával játszani. Ez nem kérdés. Ugyanakkor szerettem volna még egyszer megmérkőzni Rafával Roland Garroson, a 2022-es történtek miatt, hogy lezárjam azt a fejezetet, és legyen egy új emlékem ellene, akár nyerek, akár veszítek. A meccs után természetesen nagyon örültem, hogy lejátszottuk.” – fejtette ki Zverev.
Wimbledonban Zverev az egyik legfontosabb névnek számít, és karrierje során most először szeretne túljutni a negyedik körön a füves Grand Slamen. Az első körben Alexander Blockx lesz az ellenfele, akit idén már kétszer is legyőzött salakos borításon.
