Alig tíz fokban, Fucsovics győzelemmel kezdődött a müncheni ATP-torna
Több, mint három órás csatában, extrém hidegben nyerte meg első mérkőzését olasz ellenfele ellen Fucsovics Márton Münchenben.
Jól alakul eddig a salakpályás szezonja Fucsovics Mártonnak, az első számú magyar férfi teniszezőnek. Az újdonsült MTK-sportoló immáron zsinórban harmadik tornáján is sikerrel vette első körös mérkőzését. Legfrissebb diadaláért kellett azonban a leginkább megküzdenie. Monte Carlo és Barcelona után Münchennek vette az irányt, ahol a helyi 250-es tornán a 8. kiemeltként vágott neki a küzdelmeknek.
Hétfőn az olasz Lorenzo Sonegóval kellett megmérkőznie, ám a feleknek nem csak egymás ellen, hanem a teniszhez képest extrém hideggel is meg kellett küzdeniük, alig mértek 10 fokot a mérkőzés során. A világranglista 69. helyezettje rendesen megdolgoztatta a 24 hellyel előrébb álló vetélytársát, ugyanis Sonego mindhárom lejátszott szettben break-előnyt tudott kiharcolni, de ezek közül csak egyet tudott érvényre juttatni. Fucsovics a tőle megszokott küzdeni akarással tudott felülkerekedni a selejtezőből érkező olaszon, aki ellen összesítve csak eggyel több pontot nyert meg az egész meccsen (122-121), de a döntőszett-tie-break-ben ő volt az egyetlen aki meccslabdákat tudott kiharcolni, ezek közül pedig a negyediket sikerült kihasználnia. A csata 3 óra 7 percig tartott és a magyar teniszező 2016 után másodjára is legyőzte Sonegót.
Végeredmény: Fucsovics (8.) – Sonego 7:5 4:6 7:6(8)
Fucsovicsnak még várnia kell következő ellenfelére, aki a brazil Thiago Monteiro, vagy a hazai pályán versenyző Jan-Lennard Struff lesz. Hangzatos mezőny gyűlt össze egyébként a bajor fővárosban. A közel 600 ezer euró összdíjazású verseny 1. kiemeltje a hazaiak reménysége Alexander Zverev, míg az alsó ágon az oroszok üdvöskéje, Karen Khachanov (2.) található. Rajtuk kívül kiemelt még az olasz Marco Cecchinato (3.), aki a későbbiekben Fucsoviccsal is megmérkőzhet, Roberto Bautista-Agut (4.), Kyle Edmund (5.), Diego Schwartzman (6.) és Guido Pella (7.) is.
A borítókép forrása: facebook.com/Magyar-Teniszmeccsek