Davis Cup 2014: Murray kezében az amerikaiak sorsa

2014. február 1.
by admin

A pénteki nap, magyar idő szerinti legutolsó összecsapását San Diegoban játszották, ahol az egész játéknap legnagyobb meglepetését láthatták a hazai nézők. 

604px-Davis_Cup_by_BNP_Paribas.svg

Csütörtöki beharangozónkban kis túlzással Egyesült Államok – Andy Murray összecsapásnak írtuk a két ország párosítását, de mára már biztossá vált, hogy Murray kezébe került az amerikaik sorsa. A pénteki napon a világranglista hatodik skót játékos sima három játszmában győzött az amerikai Donald Young ellen, de az igazi meglepetés csak ezután jött. Az ellenfelénél közel 130 hellyel hátrébb található James Ward 1-2-es szett, illetve break hátrányból megfordította a meccset Sam Querrey ellen. Az amerikai játékos két játékra volt a győzelemtől, de kipukkadt, és már csak egy game-et tudott nyerni a meccs hátralévő részében. A szombati páros összecsapáson a Bryan testvérek valószínűleg szépíteni fognak, de az amerikaiakért szorítók jobb ha tudják, hogy az Egyesült Államok eddig harminckilencszer került 2-0-ás hátrányba az első nap után, és mindössze egyszer sikerült fordítaniuk…

Egyesült Államok – Nagy-Britannia 0-2
D. Young – A. Murray 1-6 2-6 3-6
S. Querrey – J. Ward 6-1 6-7(3) 6-3 4-6 1-6