Haase kiesett Sao Pauloban, Acapulcoban Dávid és Góliát csatája következik

Dubai mellett két másik torna is zajlik a héten: Acapulcoban 500-as, Sao Pauloban pedig 250-es kategóriájú. Brazíliában már rögtön az első játéknapon meglepetések születettek, két kiemelt is búcsúzott a tornától.

Acapulco

Jeremy Chardy Forrás: atpworldtour.com

Jeremy Chardy
Forrás: atpworldtour.com

Mexikóban csak három férfi mérkőzést rendeztek az első játéknapon, kiemelt játékos még nem lépett pályára. A versenyt a főtáblán a Sela – Falla mérkőzés nyitotta, melyen az izraeli teniszező két sima szettben, 6-1, 6-4-re intézte el selejtezős ellenfelét. Sela, aki mindössze 175 cm magas, a következő fordulóban vagy a 208 cm magas Isner, vagy pedig a még nála is 3 cm-rel magasabb Karlovic ellen játszhat majd.

Jeremy Chardy is két játszmában jutott tovább a fiatal ausztrál Ebden ellen. Chardy-nak mindössze 65 percre volt szüksége a győzelemhez, öt breaklehetőségéből négyet ki is használt, így alakult ki a 7-5, 6-0-ás végeredmény. A francia következő ellenfele a kanadai Vasek Pospisil vagy pedig a riói döntős Dolgopolov lesz. A játéknap harmadik mérkőzésén Sam Querrey szetthátrányból fordítva nyert  a szabad kártyával induló mexikói Tigre Hank ellen. A közel kétórás mérkőzésen a pályafutása első ATP főtábláján szereplő, a világranglistán 642. helyén álló 22 éves mexikói nyerte az első játszmát tie-breakben, Querrey innen fordított 6-4, 6-3-al.

Eredmények:

Sela – Falla – 6-1, 6-4

Chardy – Ebden – 7-5, 6-0

Querrey – Hank – 6-7, 6-4, 6-3

Sao Paulo 

Joao Sousa Forrás: atpworldtour.com

Joao Sousa
Forrás: atpworldtour.com

Robin Haase már az első fordulóban búcsúzni kényszerült a Brasil Open 2014 küzdelmeitől, miután 7-5, 6-4-re kikapott a világranglista 129. helyén álló brazil Joao Sousától. A hollandnak négy breaklehetősége is volt, de ezek közül egyet sem tudott kihasználni, saját szervajátékát ellenben kétszer is elveszítette. Haase a múlt héten Rióban is első körös vereségbe szaladt.

A chilei döntős, hetedik kiemelt Mayer sem tudta átverekedni magát első fordulós ellenfelén. Bár mérkőzéslabdája is volt honfitársa, Guido Pella ellen, végül az alacsonyabban rangsorolt argentin nyerte a mérkőzést 7-6, 6-7, 7-6 arányban. A két óra 33 percig tartó találkozón mindkét játékos csak 1-1 alkalommal veszítette el az adogatójátékát. Szintén hosszúra nyúlt a Zeballos – Cuevas találkozó, melyet végül Zeballos nyert 7-6, 3-6, 6-3-ra.

Eredmények:

Sousa – Haase – 7-5, 6-4

Pella – Mayer L. – 7-6, 6-7, 7-6

Zeballos – Cuevas – 7-6, 3-6, 6-3