WTA beharangozó: Charleston és Monterrey

Miami után a legtöbb topjátékos jól megérdemelt pihenőjét tölti, de azért nem lesz hiány nagy nevekből az eheti tornákon sem. Példának okáért Miami bajnoka, a kétszeres charlestoni címvédő Serena Williams is ütőt ragad.

Charleston

Serena Williams 2012-ben és 2013-ban is meg tudta nyerni ezt a Premier kategóriájú tornát, és tavalyhoz hasonlóan idén is Miami bajnokaként érkezik Dél-Karolinába. A világelsőn kívül a top10-ből itt lesz még Jelena Jankovic és Sara Errani is. Serena nővére, Venus Williams a 11. kiemelést kapta, a sérülése után visszatérő Maria Kirilenko pedig egy hellyel Venus előtt van a rangsorban. A két fiatal tehetség, Sloane Stephens és Eugenie Bouchard is részt vesz a versenyen ötödik, illetve hatodik kiemeltként.

Ha érvényesül a papírforma, akkor Serena – Errani és Jankovic – Lisicki elődöntőket rendezhetnek, de ehhez a már felsoroltakon kívül Stosurnak és Cirsteának is lesz egykét szava. A Williams nővérek külön ágra kerültek, így legfeljebb a döntőben futhatnak majd össze.

A teljes főtábla

Monterrey

Két évvel ezelőtt nagy volt az öröm. Vajon idén mivel tud előrukkolni Timi? Forrás: madrid-open.com

Két évvel ezelőtt nagy volt az öröm. Vajon idén mivel tud előrukkolni Timi?
Forrás: madrid-open.com

Monterreyben szerényebb a mezőny, mint Charlestonban, persze a verseny kategóriája és az összdíjazás is alacsonyabb. Az első kiemelt Indian Wells bajnoka, a világranglista 12. helyéig felkapaszkodó Flavia Pennetta lesz. Őt követi az egy hellyel hátrébb álló Ana Ivanovic, harmadikként pedig Caroline Wozniacki van rangsorolva. Az egykori világelső Wozniacki már csak 18. a világranglistán és aligha fogadnának sokan a győzelmére, holott nem is olyan rég, 2011-ben még Charlestonban szerzett bajnoki címet. A címvédő Pavlyuchenkova nem vesz részt a tornán.

A magyar szurkolók azonban nem a fent említett top20-as teniszezőkre fognak elsősorban figyelni, hanem Babos Tímeára, aki 2012-ben itt szerezte pályafutása első és mindeddig sajnos egyetlen egyéni WTA trófeáját. A magyar lány első körös ellenfele a mexikói szabad kártyás Ximena Hermoso lesz, aki jelenleg 454. a világranglistán és főleg ITF tornákon szerepel. A versenynek 2010 óta rendszeres résztvevője, de nem sok örömet szerzett a hazai szurkolóknak: első versenyén a selejtezőben vérzett el, az utóbbi három tornán pedig első fordulós vereséget szenvedett. Hermoso legyőzése nem kell, hogy gondot okozzon Timinek, utána viszont az első kiemelt Pennettán lehet a sor a második fordulóban. Babos szokásához híven párosban is pályára lép, ezúttal a fehérorosz Govortsovával száll harcba első kiemeltként. Az első fordulóban a háló túloldalán az a Kristina Mladenovic fog állni (Panova mellett), akinek az oldalán Timi Párizsban döntőt játszott.

A kiemelt kép forrása: holycitysinner.com