WTA: Jankovic és Vania King is továbbjutott Bogotában

2014. április 10.
by Airon

A tegnapi napon még egy mérkőzést rendeztek az első fordulóból és több második fordulós találkozót is lebonyolítottak a Bogotai WTA tornán.

jankovic2

Jankovic két órás küzdelemben jutott be a második fordulóba
Kép forrása: spox.com

Az első körből már csak egy mérkőzés maradt hátra, ahol a címvédő Jelena Jankovic csapott össze a francia Mathilde Johansson-nal. A közönség nem látott egy izgalommentes meccset, ahol mind a két játszma a végjátékban dőlt el és ezeket a szetteket Jankovic nyerte meg 7/5 arányban. A mérkőzés így is több mint két óráig tartott, ahol a kiemelkedik a rettentően magas számú kettős hibák aránya, mivel a két játékos összesen huszonötöt ütött belőle. A szerb játékos tehát 7/5 7/5-el bejutott a legjobb nyolc közé.

A hatodik helyen kiemelt Vania King ezúttal a szabad kártyával versenyző, argentin Maria Irigoyen ellen játszott. Kettejük az első két játszmán megosztozott, így következhetett a döntő szett. A záró periódusban azonban Vania King magához ragadta a kezdeményezést, aki 6/0-ra behúzta ezt a nagyon fontos szettet, így ő jutott be a negyeddöntőbe. Az amerikai játékos a negyeddöntőben a Sloane Stephens-t is búcsúztató Mariana Duque-Marino ellen játszik az elődöntőbe kerülésért.

A mai napon további második fordulós mérkőzéseket rendeznek, ahol ismét pályára lép a szerb Jelena Jankovic, ezúttal a grúz Sofia Shapatava ellen.

Az első forduló eredményei:

Jelena Jankovic-Mathilde Johansson 7/5 7/5

A második forduló eredményei:

Chanelle Scheepers-Alexandra Panova 6/3 6/2

Lourdes Domingues Lino-Yuliana Lizarazo 6/2 6/3

Vania King-Maria Irigoyen 6/4 3/6 6/0

Mariana Duque-Marino-Irina Khromacheva 6/2 6/4

Kiemelt kép forrása: wtatennis.com