Lukas Rosol lett Winston Salem bajnoka
Egy elképesztően izgalmas döntő újra tornagyőzelmet hozott Lukas Rosolnak. A cseh játékos Jerzy Janowicz-ot győzte le a döntőben.
Két játékos, két igazán különböző útja a döntőig. Lukas Rosol két meccsét sem kellett végigjátszania, ráadásul a torna legnagyobb esélyese John Isner ellen játék nélkül jutott tovább. Jerzy Janowicz ezzel szemben igen nehéz csatákat vívott meg a döntőbe jutásért. A lengyel teniszező Goffin elleni találkozóján kívül csak döntő játszmában tudta megnyerni a meccseit.
A lengyel az este folyamán második alkalommal próbálkozott ATP torna döntőjében, mivel 2012-ben David Ferrer ellen nem sikerült megnyernie a párizsi mesterversenyt, míg cseh ellenfelének az önbizalom szempontjából lett volna szükséges a találkozó megnyerése, ugyanis idén már Stuttgartban és Bukarestben is elbukta az aktuális verseny fináléját.
Az első játszmát Janowicz kezdte sokkal nagyobb intenzitással, alapütéseiből viszonylag nagy erővel le tudta gyorsítani Rosolt. A cseh játékos a mérkőzés elejére még nem tudta magát kellő képen felpörgetni, emellett sokat rontott fontos pillanatokban, így a lengyel 3-2-nél break lehetőséghezjuthatott, amit Rosol könnyelműségének köszönhetően ki is tudott használni. Janowicz pedig továbbra is hozta addigi játékát, és 6/3-mal előnyhöz jutott.
A második játszmában Rosol rögtön bajba kerülhetett volna, azonban az adogatását sikeresen megmentette, és ezzel a cseh fiúnak kezdett egyre nagyobb önbizalma lenni. A folytatásban bár Rosolnak még mindig problémát jelentett néhány szervajáték, egyre pontosabban ütött, ami mellé szép nyerőket társított, Janowicz azonban továbbra is remekül tudott teniszezni, és így csak a rövidítés döntötte el a második játszmát. A rövidítésben viszont az idei első tornagyőzelméért küzdő cseh tudott fejben erősebb maradni, Janowicz ejtésből kétszer is hibázott, Rosol pedig folyamatosan emelni tudott a tempón, és egy viszonylag egyértelmű tie-break után következhetett a döntő játszma.
A harmadik játszmában már csak az idegek harca folyt. A két játékos 5-4-ig nem vesztette el a saját szerváját, azonban akkor Janowicz két mérkőzéslabdához jutott. A lengyelnek tehát elérhető közelségben volt pályafutása első tornagyőzelme. Rosol viszont, ahogyan az előző szett rövidítésében, most is erősebb tudott maradni mentálisan. Előbb hárított két meccslabdát, majd Janowicz adogatását elnyerve már a verseny megnyeréséért szerválhatott. Ezt a lehetőséget pedig a torna hetedik kiemeltje nem is halasztotta el, lezárta a mérkőzést.
Lukas Rosol tehát idei harmadik tornadöntőjét már sikeresen abszolválta, amivel megszerezte pályafutása második ATP trófeáját egyéniben.
A döntő eredménye:
Lukas Rosol(7)-Jerzy Janowicz 3/6 7/6(3) 7/5
Kiemelt kép forrása: twitter.com