US Open: újabb top10-es búcsúzók a hölgyeknél

Az idei US Open női versenye eddig sem szűkölködött meglepetésekben, korábban kiesett már Radwanska (4) és Ivanovic (8) is. A pénteki játéknapon is borult a papírforma, kikapott a második helyen kiemelt Simona Halep és a hatodik Kerber.

Időnként előfordul, hogy egy ismeretlen nevű, feltörekvő tinédzser agresszív és olykor már-már szemtelenül magabiztos játékával meg tudja lepni a legjobbakat is. Simona Halep legyőzőjének a neve a legtöbbek számára ismeretlen, de feltörekvő tinédzsernek finoman szólva sem nevezhető a 32 esztendős horvát Lucic-Baroni.

Lucic-Baroni pályafutása legnagyobb győzelmét aratta

Lucic-Baroni pályafutása legnagyobb győzelmét aratta
Forrás: usopen.org

Pedig a 90-es években fényes jövő előtt állt, 1999-ben egészen a wimbledoni elődöntőig jutott (az akkor negyedikként rangsorolt Szeles Mónikát legyőzve), de a 2000-es években sérülései és a pályán kívüli problémái miatt teljesen eltűnt a tenisz világából. Néhány évvel ezelőtt ITF tornákon kezdett visszakapaszkodni, ami olyan jól sikerült, hogy ismét a top100-ban tudhatta magát. A bődületes szerváiról és alapvonal ütéseiről “ismert” hölgy a torna második kiemeltje ellen villantotta meg azt a tudást, melyet sohasem sikerült igazán kamatoztatnia.

Simona Halep a várakozásoknak megfelelően kezdte a találkozót és 5-2-es vezetésnél három szettlabdája is volt. Lucic-Baroni azonban egy pillanatra sem adta fel, és a sarkokba és vonalakra helyezett bombáinak köszönhetően tie-breakre mentette a játszmát. Kitartása meg is hozta a gyümölcsét, a szoros rövidítést végül 8-6-ra a horvát teniszező nyerte.

Mindkét játékos esetében negatív volt a nyerők és a ki nem kényszerített hibák aránya: Halepnél -6, ellenfelénél pedig -5. A különbség kettejük között az volt, hogy Lucic-Baroni sokkal agresszívabban teniszezett, és 31 nyerő ütést vágott be, míg ellenfele csak 17-et. Ez döntőnek bizonyult a második játszmában, amelyet Lucic-Baroni nyerte 6-2-re, megszerezvén pályafutása legnagyobb győzelmét és a torna eddigi legnagyobb meglepetését.

Halep mellett Venus Williams is búcsút vett a US Open idei kiírásától, bár az idősebbik Williams testvér kiesése manapság már nem kavar akkora port. Sara Errani volt a magasabban rangsorolt játékos a maga 13. kiemelésével, de Venus csak hat hellyel volt lemaradva mögötte, így nem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy ki is a favorit a találkozón. Az első játszma aztán már sokat sejtető volt, Errani ugyanis játékvesztés nélkül tudott szettelőnybe kerülni. Venus ezt nem nézte jó szemmel, és a második játszmában már ő osztott ki egy 6-0-át ellenfelének. A két simábbnál is simább játszma után a harmadik stílusosan tie-breakbe torkollott, ahol az olasz játékos bizonyult jobbnak.

A korábbi elődöntős Angelique Kerber a tizenéves Belinda Bencic ellen simán, 6-1-re bukta el az első játszmát, és a másodikban sem tudott felülkerekedni, noha 5-3, 40/0-nál három szettlabdája volt. Bencic ezeket hárítani tudta, majd ugyanazzal a lendülettel meg is fordította a szettet – 6-1, 7-5.

A játéknap első találkozóján kiesett Errani páros partnere, Roberta Vinci (28), akinek a korábban Radwanskát búcsúztató Peng parancsolt megálljt.

US Open, női verseny, harmadik forduló:

Peng – Vinci – 6-4, 6-3

Jankovic – Larsson – 6-1, 6-0

Errani – Venus Williams – 6-0, 0-6, 7-6

Lucic-Baroni – Halep – 7-6, 6-2

Bencic – Kerber – 6-1, 7-5

A kiemelt kép forrása: usopen.org

A hozzászólások le vannak zárva.