Jöhet a Monfils-Janowicz mérkőzés a nyolc között Metzben
Tegnap további második fordulós mérkőzések kerültek megrendezésre, ahol a hazai közönség két játékosért is szoríthatott.
Az egyikük a show-man, Gael Monfils volt. A francia játékos az elmúlt időben rendkívül jól játszik és ezt a lengyel Michael Przysiezny ellen is bebizonyította. Bár az első játszmában Monfils még nagyobb csatára kényszerült, mivel volt 5-5 is az állás, azonban fejben erősebb maradt a szett végére és 7/5-el előnyhöz jutott. Innentől azonban igen csak egyoldalúvá vált a találkozó. Monfils folyamatosan nyerte el ellenfele adogatásait, majd egy könnyű játszma után mehetett a megérdemelt pihenőre. 7/5 6/1 lett a vége, Monfils ekkor még várt ellenfelére.
Az ellenfele pedig egy olyan játékos lesz, akinek Monfils ellen igen nagy csatát vív majd, továbbra is legyen esélye pályafutása első ATP tornagyőzelmére. Ez pedig nem más, mint a lengyel Jarzy Janowicz. A lengyel fiúnak az útjába ezúttal a finn Jarkko Nieminen került, de ezt az akadályt két játszmában legyűrte. Janowicz szinte nem tett többet, annál mint amivel meg lehet nyerni 1-1 szettet. Mind a két játszmában egy alkalommal elvette balkezes vetélytársa adogatását, és 6/4 6/4-el bejutott a negyeddöntőbe.
Ennek a játéknapnak is megvolt természetesen a meglepetése, ezt azonban Mathieu győzelméhez hasonlóan hatással volt a francia közönségre. Jeremy Chardy ugyanis nem tudta a hazai közönséget megörvendeztetni egy győzelemmel, mivel óriási mérkőzésen vereséget szenvedett a német Jan-Lennard Struff-tól. Bár az első szettet még elhozta a francia játékos, ráadásul egy szoros Tiebreakban, ellenfele viszont nem tört meg a rövidítés elvesztése után. Innentől 1-1 break játszmánként, ami tökéletesen elég volt a továbbjutáshoz, Struff a következő körben majd Kohlschreiber-el játszik majd.
A második forduló eredményei:
David Goffin-Tobias Kamke 6/1 6/3
Philipp Kohlschreiber-Jan-Lennard Struff 6/3 7/5
Jan-Lennard Struff-Jeremy Chardy 6/7(5) 6/3 6/4
Joao Sousa-Igor Sijsling 6/3 3/6 7/6(3)
Jerzy Janowicz-Jarkko Niminen 6/4 6/4
Gael Monfils-Michal Przysiezny 7/5 6/1
Kiemelt kép forrása: tennis.com