ATP beharangozó: Bemutatkozik Estoril és Isztambul
Jövő héten három 250-es tornával folytatódik a salakszezon. A két debütáló helyszín mellett Münchenben versenyeznek még majd az urak.
Isztambul
Kategória: | ATP World Tour 250 |
Borítás: | Salak |
Díjazás: | € 494,310 |
2015 jelentős év az ATP World Tour számára, hiszen nem kis mértékben változott meg a versenynaptár. A füves szezon hosszabb lett és négy új helyszín csatlakozott az ATP-hez, ilyen az egykori török főváros is. Bár a létesítmény nem új, a “Koza World of Sports” teniszpályája ugyanis már a WTA mezőnyét is vendégül látta, de az még kemény pályán volt. Ez a komplexum nem mellesleg a világ legnagyobb tenisz akadémiájának ad otthont, viszont a tenisz is csak egy töredéke ennek: élményfürdőt is tartogat magában, több ezer ember számára. Na, de még mielőtt átmenne ez a cikk egy turisztikai bemutatóvá, térjünk vissza a lényegre.
A debütálást nem is lehetne jobban megszervezni, ha az első kiírásra maga Roger Federer (1.) is megjelenik. A világranglista 2. svájcinak kötelező lesz felülkerekednie ezen a mezőnyön. Elsőnek a finn Nieminennel vagy a hazai Ilhannal játszik. Őket követheti Mikhail Kukushkin (6.), vagy az egyre jobban játszó Gimeno-Traver. A 4 között a papírforma alapján Santiago Giraldo (4.) ellen mérkőzhet meg. A tábla másik felén utódjelöltje, de most a kissé gyenge passzban levő Grigor Dimitrov (2.) található. Az elődöntő minimum elvárás lehet, ahol Pablo Cuevas (3.) lehet majd az ellenfele. Meglepetés lenne, ha nem svájci-bolgár döntőt rendeznek majd.
Estoril
Kategória: | ATP World Tour 250 |
Borítás: | Salak |
Díjazás: | € 494,310 |
Bár a portugál város már jó régóta ott van az ATP térképén, egy teljesen új tornát hoztak létre, miután az oreiasi verseny megszűnt szponzor hiányában. Az új tornát az egykori holland teniszező Benno van Veggelnek és a világ egyik legbefolyásosabb futball-ügynökének, Jorge Mendesnek köszönheti a portugál teniszközönség. Itt Feliciano Lopez (1.) és Kevin Anderson (2.) lesznek a legelőkelőbb teniszezők. A balkezes spanyol eljuthat az elődöntőig, ahol honfitársával, Tommy Robredoval (3.) küzdhet meg, de még előtte Nick Kyrgios (7.) is az útjába állhat. A dél-afrikai Andersonnak sokkal nehezebb utat kell megjárnia. Az első meccsen a bukaresti finalista Garcia-Lopezzel játszhat, aztán Chardy (6.) vagy a tinédzser Coric lehet az ellenfele, végül Gasquet (5.) vagy az argentin Mayer (4.) várhat rá a 4 között.
A sorsolás megtekinthető itt.
München
Kategória: | ATP World Tour 250 |
Borítás: | Salak |
Díjazás: | € 494,310 |
Címvédő | Martin Klizan |
Az 1974 óta folyamatosan megrendezendő München Open leghíresebb szereplője Andy Murray (1.) lesz, aki először fog játszani házas emberként. Nagy reményekkel vághat neki idei első salakos tornájának. Az elődöntőig minimum el kellene jutnia, ahol jó eséllyel Bautista-Aguttal (3.), Viktor Troickival, vagy esetleg Bernard Tomiccal (6.) játszhat. Az ausztrál ellenfele az első körben egyébként a nagy visszatérő Tipsarevic lesz. Murray legnagyobb kihívója Gael Monfils (2.) lehet, akinek meg kell küzdeni a 4 közé jutásért. Először a ma Barcelonában döntőző Andujarral játszhat, a 8 között aztán Dominic Thiem, Vasek Pospisil vagy Fabio Fognini (8.) várhat rá, szép kis sor. Az elődöntőbe a másik ágon a korábbi kétszeres bajnok Kohlschreiber (5.), Jiri Vesely, vagy David Goffin (4.) juthat be. Kiegyensúlyozott tehát a tábla alsó része.
A kiemelt kép forrása: tennisatlantic.com