Kvalitól a végső győzelemig

Eltelt egy újabb hét és számos magyar játékos mutatta meg a tudását különböző ITF tornákon, azonban ha ezt csak két szóval kéne jellemeznem az a küzdeni akarás. Egy harc, amibe ezerrel belerakod magad és végső kimerülésig melózol , de mégis mindez megéri. Ezt miért is írom, az hamarosan kiderül.

Győr

Magyarország egyik gyönyörű városa adott helyszínt, hogy egy 32-es táblán, 9 magyar játékossal a fedélzeten folyt a küzdelem, ahol a végén csak egyetlen egy játékosnak tapsolhatott a helyi publikum.

Ahogy haladt előre a torna, úgy hullottak a hazai reménységek, azonban valljuk be, a torna előtt nem azt vártuk volna, hogy 4 magyar játssza az elődöntőt, hiszen közülük senkinek nem volt kiemelése. De mégis legnagyobb örömünkre az elődöntőkre 3 maradt. A felső ágon a selejtezőből feljutott Nagymihály Luca került szembe a hatodik kiemelt Dejana Radanoviccal, a tábla alsó felén következhetett egy igazi presztízs meccs Bukta Ágnes és Békefi Bianka között.

Nagymihály Luca tovább folytatta a bravúrok sorát Radanovic ellen és 7/5 6/3-as győzelmével döntőbe került. A másik meccset szinte a krimi szónál lehetett keresni, hiszen Békefi Bianka remekül kezdett és mégis neki kellett nehéz helyzetből legyőzni honfitársát és ezt a döntő szettben 4-2-es hátrányból tette.

A két döntős Kép forrása: huntennis.hu

A két döntős
Kép forrása: Hungarian Tennis facebook oldala

Sejthettük, hogy ilyen drámák benne vannak egy torna végjátékában, azonban ami a döntőben várt ránk, az maga volt a horror. Nagymihály Luca pontról-pontra kezdte bedarálni a fáradtsággal küzdő Békefi Biankát, egészen 6/3 5/4 40-15-ig. Két meccslabda és nincs aki egy árva forintot is Biankára tett volna ebben a helyzetben. . Hiába kellett volna a lehetőség kapuján  Nagymihály Lucának egyszerűen belépni, rossz kulcsot hozott magával. Békefi Bianka megfordította a játékot, megnyerte a szettet, majd a döntő szettben már nem voltak kérdések, hogy ő fog nyerni.

Békefi Bianka nem véletlenül lehetett boldog Kép forrása: huntennis.hu facebbok oldala

Békefi Bianka nem véletlenül lehetett boldog
Kép forrása: Hungarian Tennis facebbok oldala

A magyar teniszezők hétről-hétre halmozzák a bravúrokat. Békefi Biankának ráadásul a selejtezőből kellett indulnia, 7 meccset nyert meg egy hét leforgása alatt, hogy bajnoka lehessen a tornának. Ez már önmagában elképesztő teljesítmény, azonban az a tény, hogy az utolsó három nap alatt mind a három mérkőzését döntő szettben nyerte meg és nem is akárhogyan, emberfeletti teljesítmény.

A magyar öröm ráadásul majdnem dupla lett, hiszen Stolmár Rebeka a román Daiana Negreanu oldalán párosban döntőt játszott, a végső győzelmet azonban nem sikerült megszerezniük. A döntőben Guadalupe Perez Rojas és Francesca Stephenson a döntő szett 10-es Tiebreakjában 10-6 arányban megnyerte a finálét.

Chiasso

Jani Réka Luca a negyeddöntőig jutott Chiassoban

Jani Réka Luca a negyeddöntőig jutott Chiassoban Kép forrása: spazziotennis.com

Egy 25 ezres verseny, ahol a ranglistán legelőrébb lévő magyar játékosok versenybe szálltak. Egyéniben azonban egy újabb bravúr reménye hamar elszállt, hiszen a negyeddöntő volt a végállomás. Bondár Annától már az első mérkőzésen elköszönhettünk, a szabadkártyás hazai Jil Teichmann túl nagy falat volt. Jani Réka Luca már lényegesen jobb versenyt futott, a legjobb nyolcban viszont a román Elena Gabriela Ruse állta útját.

A párosok küzdelme a korai szingli búcsú ellenére Bondár Annának sikerült jobban a két magyar játékos közül. Érdekesség, hogy Bondár a román Ruse oldalán Jani Réka Lucát és Cristina Dinut ejtette ki, majd az elődöntőig menetelt a magyar-román duó. Bondárék nem lehetnek csalódottak, hiszen ezen a mérkőzésen a végső győztes Antonia Lotter/Anne Schaffer kettőstől kaptak ki.

Végül ne feledkezzünk meg Totka Naomiról és Lukács Vandáról sem. Totka Naomi az egyiptomi Sharm El Sheikhben ragadott ütőt, ahol a negyeddöntőben szenvedett vereséget , a francia Clemence Fayoltól. A magyar játékos párosban szeretett volna javítani, a legjobb nyolc azonban itt is a végállomást jelentette Pauline Payet oldalán, a negyeddöntőtől a magyar-francia duó visszalépett.

Lukács Vanda Hammametben próbált szerencsét és hát ő is tudja, hogy a végső győztestől nem szégyen kikapni. a 23 éves játékosnak egyelőre a lengyel Sandra Zaniewska túl sok volt. Lukács Vandának párosban is negyeddöntő jelentette a torna végét az amerikai Miranda Ramirezzel a negyeddöntő első szettje után nem tudták folytatni a játékot

Kép forrása: Hungarian Tennis facebook oldala

A hozzászólások le vannak zárva.