Müncheni mámor!

Nincs is szebb érzés, amikor egy közönség hazai győztest ünnepelhet. Philipp Kohlschreiber drámai csatában győzte le Dominic Thiemet.

Mit tehet az aktuális bombaforma egy olyan játékos ellen, aki maximálisan a hazai közönség támogatását élvezheti a mérkőzés minden egyes percében. Egy osztráknak se olyan kedvezőtlen német földön teniszezni, de amikor Philipp Kohlschreiber az ellenfél, az egészen más megvilágításba helyezi a dolgokat.

A pillanat, amire Kohlschreiber tavaly Kitzbühel óta várt Kép forrása: tsn.ca

A pillanat, amire Kohlschreiber tavaly Kitzbühel óta várt
Kép forrása: tsn.ca

Az első szettben egy break nem igazán jelentett sokat. Általában Kohlschreiber volt az aki előnybe tudott kerülni, azonban Thiem részéről hamar érkezett válasz. A német először 5-4-nél, majd 6-5-nél is megkapta a lehetőséget a vezetés megszerzésére, egyszerű hibák tömkelegével azonban nem lehet könnyedén kiszerválni a szettet egy ilyen helyzetben. A büntetés ennek ellenére elmaradt, a rövidítésben Kohlschreiber művelt bámulatos dolgokat. A hazai játékos hiába rontott sokat a Tiebreak előtt fontos pillanatokban, mégis megérdemelten nyerte a játszmát. A második szettben az események szépen mentek előre, majd Thiem gondolt egyet és egyre nagyobb nyomást helyezve ellenfelére, elvette annak adogatását. Nem lehetett meglepő, hiszen az adott kulcsjátékokat is az dönti el, valaki mennyire kezdeményező, Thiem agresszívabb volt egy fokkal, majd kiegyenlített. Remek csata volt, méltatlan lett volna, ha nem Tiebreak dönt a végén. Az utolsó percig lehetetlen volt megtippelni ki nyeri meg a döntőt, azonban az utolsó két pontban Kohlschreiber lépett ki a komfort zónájából és elég bátor volt bizonyos döntéseket meghozni. Egy rettentően kemény szerva fogadás, majd egy parádés befejezés és felhőtlen öröm. Kohlschreiber 2 óra 35 perces kőkemény háborút nyert meg a jövő egyik nagy sztárja ellen.

Itt nem beszélhetünk arról, hogy bárki is a kezéből engedte ki a döntőt, mind a két játékos remek tenisszel a maximumot hozta ki magából. Philipp Kohlschreiber csupán fél percnyi nagyobb kockázatot vállalt ellenfelénél két pontban és ez bejött neki. A 32 éves játékos úgy látszik Münchenben egy teljesen más teniszező, hiszen harmadik tornagyőzelmét aratta itt egy elképesztően nehéz ágon végig menetelve. Ráadásul az, hogy a Florian Mayer, Juan Martin Del Potro, Fabio Fognini, Dominic Thiem négyes ellen mindösszesen egy szettet veszített el, az önmagában bámulatos teljesítmény.

Kiemelt kép forrása: atpworldtour.com

A hozzászólások le vannak zárva.