Rio 2016: Murray továbbra is erős – Nadal és Del Potro visszatértek (?)
Összegezzük a férfiak olimpiai versenyét.
Sokan féltették az ötkarikás tornát a folytonos visszalépések miatt, de az aggodalmak elmúlhattak, mert egyéniben a legjobb 4 mezőnyének minden tagja játszott már legalább egy GS-döntőt. Na, azért ez elég „karcsú” jelző, úgyhogy helyesbítsünk! Rafael Nadal (3.) és Andy Murray (2.) személyében két versenyző is ott volt az ún „Nagy Négyesből”, Juan Martin Del Potro és Kei Nishikori (4.) révén pedig két olyan teniszező is eljutott az elődöntőig, akik képesek voltak a múltban beleköpni a híres kvartett levesébe. A végjátékra tehát garantált volt a magas színvonal.
Az elődöntők (augusztus 13.)

Murray esélyt sem adott Nishikori-nak az elődöntőben
forrás: www.heraldscotland.com
Először Murray lépett pályára Nishikori ellen. Markáns alapvonal-csatára számíthatott a nagyérdemű, de a wimbledoni címvédő formája miatt ehhez főleg a japánnak kellett volna „felnőnie”, ami azonban nem történt meg. Nishikori rengeteget hibázott az első szettben, emellett Murray is leütötte a pályáról, így nem csoda, hogy a 2014-es US Open döntőse háromszor is elveszítette az adogatását. Kei aztán adogatóként feljavult a második szettre, de ezzel is csak a mérkőzés lezárását hosszabbította meg Murray számára, aki a nyitások mögött érinthetetlen volt az egész meccsen. Nyerő-ki nem kényszerített hiba-mérlege 15-15 lett, míg a Nishikori-é 13-23, a brit győzelméhez így kétség sem férhetett. Egy győzelemre került a példátlan értékű címvédéstől.

Del Potro “földet” is csókolt a győzelem után
forrás: us.makemefeed.com
Az első elődöntőn tehát nem volt ok az izgalomra, bezzeg a másodikon! Nadal és Del Potro összecsapása emlékezetessé sikeredett, hangulatot pedig csak fokozta a spanyol és az argentin szurkoló tábor, akiket a végjátékban minden egyes pont előtt csendre kellett inteni. Az első szett első felében egyszer-egyszer elvették egymás adogatásait a felek, majd 6/5-ös Nadal vezetésnél break-elte a Salakkirály Del Potro-t, így 56 perc után megszerezte a vezetést. Mind a ketten egyébként nagyon magabiztosan adogattak, s ez a tendencia megmaradt a második játszmára is, ahol mindössze egy fogadóelőny volt, még az elején az argentinnak, ő azt ki is használta és később ennek köszönhetően egyenlített ki. Az idő előrehaladtával kopott a felek koncentrációja, emiatt a döntőszettben több alkalommal is érvényesülni tudtak a fogadók. Előbb Del Potro-nak volt egy, később Nadal-nak két breaklabdája, ezek azonban kihasználatlanul maradtak. Aztán a sorminta folytatódott, újra az argentin előtt volt lehetőség, amit már ki tudott használni. Soha jobbkor, 4/4-nél, így a győzelemért szerválhatott. Nadal azonban nem adta fel, nem veszített pontot a következő játékban. 5/5-nél aztán 0-40-je volt, innen azonban megfordította és megnyerte a game-et. Több izgalom nem volt, rövidítés döntött a krimibe illő mérkőzésről. Ott aztán megint minden úgy alakult, mint az első két szettben: kevés sansz a fogadóknak. „Tandil Tornya” egy mini-break-kel kezdett, előnyét pedig „el tudta vinni” odáig, hogy 2 meccslabdához jusson, ráadásul az egyiket adogatóként játszhatta meg. Nadal azonban mérkőzésben maradt, a sors iróniája azonban, hogy amikor az egyenlítésért adogatott, pont ott „vérzett el”, a labdamenet második ütésénél. A csata 3 óra 10 percig tartott, Del Potro pedig Djokovic után Nadalt is legyőzte az olimpiai tornán, visszatérő évében!
Végeredmények:
Murray (GBR) [2] – Nishikori (JPN) [4] 6/1 6/3
Del Potro (ARG) – Nadal (ESP) [3] 5/7 6/4 7/6(5)
Harc az érmekért (augusztus 14.)

Nadal elfáradhatott a bronzmeccsre
forrás: facebook.com/TrollTennis
A bronzéremért Nishikori és Nadal mérkőzött meg egy két nyert szettig tartó meccsen. A mallorcai a szombati elődöntővel látszólag ellőtte utolsó puskaporait, a pluszt jelentő páros menetelés is sokat kivett az erejéből. Nem csoda tehát, hogy ezen a meccsen javarészt alárendelt szerepben volt. De hát Nadal nem Nadal lenne, ha engedelmeskedne a testének: Nishikori 6/2 5/2-re állt, de Nadal nem adta fel, innen állt talpra és döntőszettre mentette a mérkőzést. Ez tényleg már csak mentés volt, lendülete elfogyott, Nishikori pedig miután túl volt a holtponton, újra kezébe vette az irányítást és aránylag magabiztosan befejezte a meccset, így a japáné lett a bronzérem.

Érzelmes volt a döntő utáni gratuláció
forrás: www.skysports.com
Őket követte tehát Murray és Del Potro. Az „aranymeccshez” 3 szettet kellett nyerni. Nagyon fordulatos mérkőzés volt, ahol gyakran tudtak érvényesülni a fogadók. Az első szettben például Murray 4/1-re is elment, előnyét azonban nem tudta véghezvinni, Del Potro viszont mégsem fordított. A második szett kilógott a fordulatosság sorából, itt az argentin korai break-je utólag bebiztosította a 2009-es US Open-bajnoknak az egyenlítést. Ez azonban kifáraszthatta, a szettek-béli állást nem tudta megfordítani, Murray magabiztosan tett szert a 2-1-es vezetésre. A negyedik játszma volt a mérkőzés zenitje. A brit a győzelemért, Del Potro az újabb egyenlítésért küzdött. Az első négy játékot a fogadók nyerték, majd a nagy kavalkádból az argentin jött ki győztesen. 5/3-ra is vezetett és adogathatott a szettért. Murray azonban hatalmasat küzdött ezután, megnyert zsinórban 4 játékot, melyekből az utolsó 3 igazán nagy csatát hozott: 5/5-nél megakadályozta, hogy Del Potro újra a szettért szerváljon (kétszer volt erre lehetősége), majd 6/5-nél egy nagyon hosszú játékban nyerte meg a meccset. Olimpiai bajnoki címét ezzel megvédte, amire még nem volt példa a tenisztörténelemben. A döntő 4 óra egy percig tartott!
Végeredmények
Nishikori – Nadal 6/2 6/7(1) 6/3
Murray – Del Potro 7/5 4/6 6/2 7/5
Páros eredmények

Rafa Nadal immáron kétszeres olimpiai bajnok!
forrás: www.skysports.com
Rafael Nadal és Marc Lopez lettek az aranyérmesek. A spanyol páros nem áll össze gyakran, de akkor viszont eredményesek tudnak lenni. A két jó barát sok nagy páros nevet győzött le a tornán:
- Negyeddöntő: Peya/Marach (osztrákok) ellen 6/3 6/1
- Elődöntő: Nestor/Pospisil (kanadaiak) ellen 7/6(1) 7/6(4)
- Döntő: Mergea/Tecau (románok) ellen 6/2 3/6 6/4
A bronzérmet Jack Sock és Steve Johnson (amerikaiak) szerezték meg, miután a kanadai párost 6/2, 6/4-re legyőzték a 3. helyért megrendezett meccsen. Apropó Jack Sock! A fiatal amerikai bőségesen zárta az ötkarikás játékokat. Két érmet szerzett, hiszen Bettanie Mattek-Sands-el megnyerte a vegyes párost, Venus Williams-t és Rajeev Ram-et legyőzve a döntőben (a bronzérmet egyébként ott Radek Stephanek szerezte meg Lucie Hradecka-val).
Milyen következtetéseket tudunk levonni az olimpia után?
Konkrétabb választ nyílván csak a US Open után kaphatunk majd leghamarabb, de az elmondható, hogy Del Potro és Nadal egyre jobban vannak. Nadal egy hét alatt, több mint fél napot töltött teniszpályán és nem eredménytelenül, a páros aranyérem pedig dobhat az önbizalmán. Az argentint is örömteli volt úgy látni, ahogyan. Djokovic és a spanyol legyőzésével megmutatta, hogy közel van ahhoz az állapothoz, amibe már nagyon rég szeretné őt látni a világ teniszközönsége. Bár, az Olimpián nem osztanak ki ranglista pontokat, ha Del Potro tartja ezt a formáját, idő kérdése, hogy mikor vehet részt alanyi jogon is, s nem csak szabad-kártyával a nagyobb versenyeken. Murray pedig gyakorlatilag ott folytatta, ahol Wimbledonban abbahagyta. Kérdéses, hogy Djokovic sérülése mennyire komoly, ez dönthet arról, hogy a skót egyedül, vagy a világelsővel együtt lesz-e majd az év utolsó GS-ének favoritja. Nishikori is hasonló kategória, ő szintén tartotta relatíve jó formáját.
Folytatás ezen a héten a Cincinnati Masters-en…
A kiemelt kép forrása: www.dailymail.co.uk