ATP Auckland, Sydney: Az utolsó harcok
Holnap 1 évig bezárja kapuit Auckland és Sydney a férfi teniszezők számára. Négyen a különböző serlegért küzdenek, ma az elődöntőket rendezték a két városban.
Auckland

Sousa 2015 után nyerhet újra tornát
Kép forrása: stuff.co.nz
Az izgalom ma elmaradt, hiába már a döntőbe jutásért folyt a harc. Joao Sousa a ciprusi Marcos Baghdatis számára egyszerűen sérthetetlen volt a mai napon. A portugál a mérkőzést úgy kezdte, hogy az első 5 játékban mindösszesen 7 pontot veszített el, majd miután Baghdatis feliratkozott az eredményjelzőtáblára, behúzta könnyedén az első szettet. A második szettben a korábbi Australian Open finalista jobban tartotta magát, azonban 5-5-nél semmire elvesztette az adogatását, majd nem sokkal később vereséggel távozott. Joao Sousa megérdemelten, kiegyensúlyozott teljesítménnyel jutott a döntőbe.

Sock számára pörgetései döntőt eredményeztek
Kép forrása: livetennis.com
A másik elődöntőben egy amerikai házi mérkőzés következett, azonban nagyon is úgy tűnt Steve Johnson elfáradt John Isner legyőzésében, mivel az első játszma elvesztése után már könnyedén bukott el. Sock 4-4 után zsinórban két játékot nyert az első játszmában, majd a második felvonásban a megfelelő pillanatokban nyerte el honfitársa adogatását. Az amerikai játékos tavaly már eljutott Aucklandben a döntőig, akkor Roberto Bautista Agut ellen a második szett elején kénytelen volt feladni a találkozót. Vajon idén sikerülhet a párosban már szép sikereket elért játékosnak Aucklandben megszerezni pályafutása második tornagyőzelmét?
Sydney

Müller búcsút intett a kétszeres címvédőnek Sydneyben
Kép forrása: wort.lu
Sydney úgy tűnik a lehetőségek városa, hiszen a fináléban két olyan játékos csap össze, akik még nem nyertek pályafutásuk során egyéni ATP trófeát. Daniel Evans legyőzte döntő játszmában a szintén ezért hajtó és erről továbbra is csupán álmodozó Andrey Kuznetsovot. A brit jól kezdett, majd a pici hullámvölgyből magabiztosan kikerülve karrierje első ATP döntőjébe jutott be. Ellenfele ebből a szempontból már rutinosabb lesz, hiszen ő Evanssel ellenben pontosan tudja ezt a pár órát hogyan kell megvívni, hiszen öt ilyen kudarcban volt része. Gilles Müllertől kisebb meglepetést okozott, mivel legyőzte a már-már Sydney specialista Viktor Troickit, akit az elmúlt két évben nem lehetett legyőzni. Evans tehát első döntőjében egyből trófeát szerez, vagy Müller a hatodik kísérletét már tornagyőzelemre váltja? Nem kérdés, mind a két játékos izgulni fog, a győztes kiléte holnap délelőtt-délután már nem marad titok.
Kiemelt kép forrása: sportal.co.nz