Jack Sock lett a bajnok Aucklandben

A 24 éves amerikai teniszező a portugál Joao Sousát győzte le egy háromszettes meccsen a döntőben.

Sock volt az esélyesebb előzetesen a győzelemre, de Sousa magabiztosabban teljesített a héten, hiszen minden meccsét játszmavesztés nélkül  nyerte meg. Kicsit szerencsés volt ugyan, mert mindössze egy kiemelt ellenfele volt, ő is a legalacsonyabban rangsorolt Marcos Bagdhatis (8.) volt. Sock (4.) már egy nehezebb utat járt be, a nyolcad- majd a negyeddöntőben is döntőszettre kényszerült, de a döntő szituációkat jól menedzselte. “Meg volt ágyazva” tehát egy érdekes mérkőzésnek.

Joao Sousa a világranglista 44. helyén áll, de méltó vetélytársa volt 21 hellyel előrébb álló ellenfelének Kép forrása: stuff.co.nz

Joao Sousa a világranglista 44. helyén áll, de méltó vetélytársa volt 21 hellyel előrébb álló ellenfelének
Kép forrása: stuff.co.nz

Az első szettben az amerikai tudott érvényesülni jobban. Veszélyesebben fogadott ellenfelénél, s ez pont a legjobbkor hozta meg a gyümölcsét. A hajrában kétszer is elvette Sousa szerváját és 34 perc alatt megnyerte a nyitójátszmát. A portugál a folytatásra “felvette a kesztyűt”. A második játékrészt egy breakkel kezdte, amire még ugyan kapásból válaszolt Sock, de a fej-fej mellett haladás után, a tie-break kapujában újra nyert egy fogadó játékot, az újabb reakció pedig amerikai részről elmaradt. A döntőszettben Sousa aztán tovább bizakodhatott, megint elvette Sock szerváját, de a második játszmához hasonlóan most sem alakult ki a 3/1-es állás. A folytatásban úgy tűnt, nem törik ettől össze a luzitán, de az amerikai megint a legjobbkor, 4/3-nál elvette ellenfele szerváját. Adogatóként pedig a következő játékban bebiztosította a győzelmet.

Végeredmény: J. Sock [4] (USA) – J. Sousa (POR) 6/3 5/7 6/3

A nebraskai születésű teniszező 6. ATP-döntőjét játszotta és a második tornagyőzelmét aratta. Tavaly is közel járt az új-zélandi sikerhez, de akkor fel kellett adnia a meccset Bautista Agut ellen. A sors viszont most kárpótolt és 80 250 amerikai dollárral lett gazdagabb.

A kiemelt kép forrása: twitter.com/ATPWorldTour

A hozzászólások le vannak zárva.