Magyar származású versenyző negyeddöntőzik Marseilleben
A felvidéki Gombos Norbert a selejtező óta menetel a francia városban. Nick Kyrgiosszal játszik a legjobb 8 között.
Gombos Norbert 26 éves. Felvidéken, Nádszegen született, jelenleg Pozsonyban él. Karrierje 2009-ben kezdődött el, eddigi legjobb helyezése a világranglistán a 103. volt még 2015 májusában (jelenleg a 128.). Ez a hét azonban egészen biztos, túlszárnyalja az utóbb említett mérföldkövet. A Marseilleben zajló fedett pályás, ATP 250-es tornán ugyanis bejutott a legjobb 8 közé. Úgy, hogy a főtáblán való részvételt selejtezőn keresztül harcolta ki. A 196 cm magas teniszező az első körben még az orosz Donskoyt nagyon simán (6/1 6/1) győzte le, az azt követő fordulóban viszont a páros-kiválóság, Nicolas Mahut ellen nagy küzdelemben aratott bravúros diadalt. Az első szettet ő nyerte meg, miután break-hátrányból fordított. Francia ellenfele azonban magabiztosan egyenlített. A döntőjátszma első 5 játéka után Gombos sikerére lehetett számítani, hiszen 4/1-es vezetésre tett szert. Előnyét azonban nem tudta végig vinni, 5/4 pedig még meccslabdája is volt. A találkozó aztán rövidítésben dőlt el, ami nem kezdődött jól Gombos számára, mert térfélcserekor 4-2-re Mahut vezetett. Innen azonban Norbertnek sikerült megfordítania az állást, második meccslabdáját kihasználva pedig pályafutása eddigi legnagyobb eredményét érte el.
Végeredmény: Gombos N. (SVK) – N. Mahut (FRA) 7/5 3/6 7/6(5)
„Már 5:3-nál eldönthettem volna a meccset, de a meccslabdámnál kicsit ideges lettem. Nem vártam, hogy Mahut a szerva után vissza tudja adni a labdát, és elkövettem egy ki nem kényszerített hibát. Az ellenfelem erőre kapott, segítettek neki a francia nézők is, akik végig biztatták. A rövidítésben 2:4-nél nem volt egyszerű a helyzetem, de harcoltam, és ez végül meghozta az eredményét” – nyilatkozta az “Új Szó”, szlovákiai magyar napilapnak.
A következő fordulóban nem más lesz az ellenfele, mint a címvédő Nick Kírgios (3.), aki erő-nyerőként a második körben “szállt be” és magabiztosan jutott tovább a tunéziai Jaziri ellen. Ott van a legjobb 8 között a friss rotterdami bajnok, Tsonga (2.) az ukrán Marchenko legyőzésével (6/3 6/3). Honfitársa, Gilles Simon (7.) lesz a következő ellenfele.
A felső ágon is lesz egy francia derbi Gael Monfils (1.) és Richard Gasquet (6.) között. Az ötödik versenyben lévő francia pedig Lucas Pouille (4.), akinek az ellenfele a fiatal orosz, Medvedev lesz a negyeddöntőben.
A kiemelt kép forrása: tennis-tourtalk.com