ATP 250 – Winston-Salem: Spanyol-bosnyák döntőt rendeznek

Damir Dzumhur lett Bosznia-Hercegovina első ATP-döntőse. Karrierje első fináléját az ellen a Roberto Bautista Agut ellen játssza, aki még szettet sem veszített a héten.

Már csak ketten maradtak versenyben az észak-karolinai Winston-Salemben, ahol egy kemény pályás tornát rendeznek, néhány nappal a US Open kezdete előtt. A döntő egyik szereplője az 1. kiemelt, a spanyol Roberto Bautista Agut, aki rangsorolásához méltóan teljesített a héten, egy szettet sem veszített el eddig. A legjobb 8 között a fiatal amerikai, Taylor Fritzet, az elődöntőben pedig a német Jan-Lennard Struffot győzte le (6/2 6/4).  2016 után most újra megkísérelheti a tornagyőzelmet – tavaly honfitársa, Pablo Carreno Busta győzte le a fináléban.

Mozgalma két hete van Damir Dzumhurnak
Kép forrása: zimbio.com

A másik oldalon már nem egy profi, rutinmunkáról beszélhetünk, sokkal inkább egy szép történetről. Damir Dzumhur első bosnyákként jutott be egy ATP-torna döntőjébe, úgy, hogy egy héttel korábban még a Dominikai Köztársaságban, Santo Domingóban versenyzett egy Challangeren, melynek döntőjében kapott ki a hazai kedvenc Estrella Burgostól. A mostani döntője 11. mérkőzése lesz az elmúlt 12 nap alatt, ráadásul a múlt heti tornája salakpályás volt, onnan állt át más időzónára és borításra is. Ezen a héten két kiemeltet is búcsúztatott menetelésekor, Gilles Simont (9.), majd Hyeon Chungot (13.). Az elődöntőben aztán Fucsovics Márton kiejtőjével, Kyle Edmunddal játszott. A brit teniszező még nagyon simán nyerte meg az első szettet, de Dzumhur egy kiélezett második szettel kiegyenlített. A mindent eldöntő, harmadik játékrészben pedig azok után fordította a maga javára a végeredményt (1/6 7/5 6/3), hogy Edmundnak többször is lehetősége volt elvennie a bosnyák szerváját.

„Úgy hiszem, ezt a meccset egész Bosznia nézni fogja. Egy ilyen kis ország számára ez egy nagy eredmény, azok után, amin keresztül mentünk az elmúlt 20 évben. Nagy nap lesz a holnapi” – nyilatkozta Dzumhur a finálé kapcsán.

A kiemelt kép forrása: bleacherreport.com 

A hozzászólások le vannak zárva.