Szezonsumma 2017: A verseny, mikor Federer és Nadal összeállt

Évösszefoglalónkat az idén debütáló Laver Kupával folytatjuk. A golfozók Ryder Kupájának mintájára megrendezett teniszverseny első kiírását Európa nyerte meg, de a prágai hétvégének volt egy apropója is.

Az előző esztendő végén tették hivatalossá, hogy a golf után egy másik „elitosztályú” sportágban, a teniszben is elindítanak egy csapatversenyt, amin Európa és a Világ többi része méri össze az erejét. Az elnevezés a legendák közül is kiemelkedő Rod Laver előtti tisztelgés jegyében született meg, és Laver Cup néven egy új esemény került fel a tenisz világának térképére, s várhatóan ez nem fog olyan sorsra jutni, mint a mindössze három évet megélő International Premier Tennis League.

A lebonyolítás igazán sajátos, de könnyen megszokható. A versenyt egy hétvége alatt rendezik meg, mindkét csapatban 6 teniszező plusz egy tartalék van. Minden nap 3 egyéni és egy páros meccset játszanak le. A sajátosságot pedig az adja, hogy a győztes meccsért az első napon 1, a másodikon 2, a harmadikon 3 pontot osztanak ki az adott csapatnak a végösszesítésben. Egy meccs két nyert szettig tart, harmadik játszma esetén szuper-tie-breakkel. A végső győzelemhez pedig a csapatoknak 13 pontot kell elérniük.

A koncepciók bemutatásakor már tudni lehetett, hogy a Laver Kupa keretei között a sportág két legnépszerűbb alakja, Roger Federer és Rafael Nadal egy csapatban lesznek és a rajongók kedvéért az egyik páros meccsen ők ketten fogják képviselni Európát. Voltak azonban olyan vélemények is, hogy nem lesz túl izgalmas ez az esemény, hiszen az Öreg kontinens és a Tengerentúl között évről évre nyílik az olló, ez pedig hatással lehet majd ennek a versenynek az izgalmaira. Nem szép kifejezés, de a szervezőknek jót tett Novak Djokovic és Andy Murray távolléte, még úgy is hogy a Világválogatottnak poteciális erősítést jelentő Juan Martin Del Potro és Milos Raonic az előzetes ígéretek ellenére nem tudták vállalni a részvételt. A kapitányok, Björn Borg és John McEnroe az alábbi összeállításokban mérettették meg csapataikat a prágai O2-Arénában:

Európa: Rafael Nadal, Roger Federer, Alexander Zverev, Marin Cilic, Dominic Thiem, Tomas Berdych, Fernando Verdasco (tartalék)

Világválogatott: Sam Querrey, John Isner, Jack Sock, Nick Kyrgios, Denis Shapovalov, Frances Tiafoe, Thanasi Kokkinakis (tartalék)

Kép forrása: tio.ch

Európa lett az első bajnok

Egyedi lebonyolításhoz egyedi pálya is dukál – gondolhatták a szervezők, éppen ezért feketeszínű kemény pályát húztak fel a prágai arénában, ami tényleg teljesen sajátos környezetet teremtett meg ennek a sajátos versenynek. Az első napot Európa zárhatta elégedetten, hiszen megnyerve az összes egyéni meccset, némi előnyre téve szert, ezen korrigált a pénteket lezáró pároson Kyrigos és Sock kettőse, akik a hazai kedvenc Berdychet és a világelső Nadalt győzték le. Európa 3-1-re vezetett a nap végén.

Szombaton aztán Federer is bemutatkozott a tornán, két szettben győzte le Querreyt, míg Nadal megszenvedett Jack Sock ellen. A két klasszist követően viszont a Világválogatott megszerezte első egyéni sikerét Kyrgios révén, aki Berdychet győzte le. Na, de csak ezek után következett a nap és az egész verseny fénypontja, összeállt ugyanis a nagy páros: Federer és Nadal. A sporttörténeti pillanatban Querrey és Sock működött közre. A két jól adogató amerikai azonban nem csak statisztált e különleges meccsen. A döntőszettet úgy harcolták ki, hogy a második játszmában mindössze egy játékot engedett a „Fedal”-nak. A 10 nyert pontig tartó tie-breakben azonban a spanyol-svájci kettős felül tudott kerekedni ismén az amerikaiakon és az utolsó napra kanyarodva 9-3-as előnyhöz juttatta Európát.

A vasárnapi programon már 3 pontot ért egy győztes meccs, így McEnroék korántsem adhatták fel a küzdelmet, s lám ezt az érdekes lebonyolítást, a legutolsó mérkőzés döntött mindenről. A Világválogatott feltámadásából John Isner vette ki legjobban a részét, két találkozót is megnyert: előbb a párost Sock oldalán Marin Cilic és Berdych ellen, majd pályafutása során először legyőzte Nadalt. Ezt követően minden Federeren és Kyrgioson múlt, hiszen 12-9 volt az állás Európa javára, harmadik nap lévén pedig ez felért egy döntetlennel. A svájci és az ausztrál pedig a téthez méltó meccset játszott, olyat, mint amilyet a Miami Masters elődöntőjében idén. Ahhoz hasonlóan végül ezt is Federer nyerte, de újfent az volt a helyzet, hogy Kyrgiost egy pont választotta el a meccslabdától, a második szett rövidítésében, majd a szuper-tie-breakben is.

Európa nyerte meg tehát az első Laver Kupát, 15-9-es végeredménnyel.

Kép forrása: insidethegames.com

A tornát természetesen 2018-ban is megrendezik, akkor Chicagóban.

A kiemelt kép forrása: nationmultimedia.com

A hozzászólások le vannak zárva.