A kis argentin riói nagy dobása

Diego Schwartzman sikerével zárult a salakpályás ATP 500-as torna Rio de Janeiróban.

Kicsi a bors, de erős – elcsépelt mondás, de helytálló, ha a Rio Open ötödik kiírását akarjuk összegezni. A mindössze 170 cm-re megnőtt Diego Schwartzman (6.) lett a bajnok Dél-Amerika legrangosabb férfi tenisztornáján. A német felmenőkkel rendelkező (még a dédapja utazott át a tengerentúlra) argentin szettveszteség nélkül érte el karrierje eddigi legnagyobb sikerét, ami ráadásul abszolúte csúcssiker, hiszen ennek köszönhetően minden eddiginél előrébb került a világranglistán, a 18. helyre.

Schwartzman tavaly nyár vége és a US Openen elért negyeddöntő óta szárnyal, lendületét pedig az újév első heteire is meg tudta tartani. A tavalyi elődöntős, norvég tini-tehetség, Casper Ruud feladta ellene az első körös meccset, ám az őt követő vetélytársaknak nem hagyott sok lehetőséget az argentin. Honfitársa, Federico Delbonis, az 1. kiemelt Marin Cilic-et kiejtő Gael Monfils és Nicolas Jarry sem tudott jelentős ellenállást kifejteni. Utóbbi járt azért ehhez a legközelebb, az elődöntő első szettjét csak 7/5-re veszítette el a korábban Pablo Cuevast (7.) és Albert Ramos-Vinolast (4.) is kiejtő chilei.

Buenos Aires után Rióban már elmaradt a Thiem-siker
Kép forrása: foxsportasia.com

A döntőbe a másik ágon Fernando Verdasco (8.) jutott be. A balkezes spanyol Leonardo Mayer és Nicolas Kicker skalpja után begyűjtötte annak a Dominic Thiem-ét (2.) is, aki a címvédője volt a versenynek, a mostani alkalom előtt egy héttel pedig szettveszteség nélkül kaparintotta meg a Bueno Aires-i bajnoki címet. Renoméja és aktuális teljesítménye miatt favorittá kiáltották ki az osztrákot, de Verdasco a negyeddöntőben ízelítőt tartott tudása legjavából. Az első játszma még szoros küzdelmet hozott, de miután azt megnyerte a spanyol, felőrölte ellenfelét a másodikban (6/4 6/0). Másnap következhetett Fabio Fognini (5.), akinél sosem lehet tudni, hogy az adott napon a tenisz realitásait feszegetve fog játszani, vagy újra áldozatává válik rapszodikus és kifürkészhetetlen mentalitásának. Dióhéjban utóbbi történt meg, különösen az első játszmában, amit az olasz az érdeklődés látszólagos hiányában hozott adogatás nélkül veszített el. Bár tartása lett a folytatásra, a tie-break kapujában lebreakelte őt Verdasco, ez pedig azért volt kellemetlen helyzet, mert így a meccset is elveszítette (6/1 7/5).

Tornagyőzelem párosban, döntő egyéniben – produktív hetet zárt Verdasco
Kép forrása: uk.reuters.com

A torna 8. kiemeltje úgy vághatott neki az egyéni döntőnek, hogy a páros torna bajnokának mondhatta már magát (honfitársával, David Marrero-val diadalmaskodott). A duplázáshoz szükséges első lépéseket is sikeresen megtette, de annak ellenére, hogy break-kel kezdte a meccset, Schwartzman játékszerévé vált egyhamar. A pöttöm argentin miután kellőképp belerázódott a meccsbe, kontraütéseivel kiszedte a szelet Verdasco vitorlájából, amit az erős alapvonal-ütések hajtottak…volna. Schwartzman mindössze öt játékot engedett (6/2 6/3) a két játszma alatt balkezes ellenfelének, aki 83 perc után már gratulálhatott is neki.

A 25 éves argentin második tornagyőzelmével (első: 2016, Isztanbul – szintén salak) 365 560 amerikai dollárt sepert be, de ennél nagyobb nyereségként élheti meg azt, hogy élete során először vált top 20-as teniszezővé.

S, lám, milyen a sors, ezen a héten az Acapulcói 500-as torna első körében újra megmérkőzik a spanyollal – ezúttal kemény pályán.

A kiemelt kép forrása: thescore.com

A hozzászólások le vannak zárva.