A nyolc között búcsúzott Stollár Fanny
A magyar lánynak a nyolcadik helyen kiemelt Katerina Siniakova jelentette a végállomást.
Pedig jól indult a mérkőzés Fanny számára, gyorsan breakelőnybe került, 5-2-es valamint 5-4-es vezetésnél 3-3 játszmalabdája volt, de nem tudta megragadni a lehetőséget, ami megbosszulta magát. Siniakova 5-2-ről megfordította az első szettet, a második felvonásban pedig 2-2 után dupla breakelőnybe került, amit Fanny már nem tudott ledolgozni.
Stollár a sikeres nürnbergi szereplésének köszönhetően 60 ranglista ponttal gazdagodott, és hétfőtől a világranglista 170. helyének környékére lép előre.
K. Siniakova (cseh, 8.) – Stollár F. (magyar) 7-5 6-4