RG18: Tizenhatodszor is Nadal

2018. június 2.
by cort

Úgy tűnik Rafael Nadal tényleg nem lassít. Ezúttal egy hazai kedvencet, Richard Gasquet búcsúztatta.

Nem lehet hálás feladat Richard Gasquet-nak pályára lépnie Rafael Nadal ellen. A francia játékos 16. alkalommal próbálta legyőzni Nadalt, de ismét vesztesen kellett elhagynia a pályát. Ráadásul az embernek olyan érzése volt, hogy a spanyol szánalomból ajándékoz néhány pontot Gasquet-nak. (Nadal a napokban nyilatkozta, hogy gyerekként Gasquet valamivel jobb játékos volt, és kevés olyan barátságos figurát ismer a mezőnyben, mint a francia.) Bár a kilátogató közönség meglepetést várt, Nadal hamar helyre rakta a dolgokat, villámgyorsan meglépett 5-0-ra, miközben mindössze két pontot engedélyezett a franciának. Utána kicsit rápihent az eredményre, de a szett így is az övé lett 6-3 arányban. A folytatásban is maradt Nadal hatalmas fölénye, a második illetve harmadik szettben is 4-0-val kezdett, ami elég volt a szettek megnyeréséhez. Nadal nagyszerűen teniszezett, Gasquet pedig nem találta az ellenszerét a 37 nyerőt ütő spanyol játékának. A tízszeres bajnok Fortunára sem panaszkodhat, a nyolc közé jutásért a német Martererrel találkozik.

A nap további (eddig befejeződött) mérkőzései

A hozzászólások le vannak zárva.