ATP: Hullanak a kiemeltek világszerte

Még csak a harmadik nap telt el az ATP World Tour jelenleg zajló három tornájából, azonban nem kevés meglepetéssel. Lássuk mi történt Bastadban, Newportban, illetve Umagban. 

Bolelli komoly skalpot tudhatott magáénak
Kép forrása: twitter.com

Bastadban a korábban Párizsban Rafael Nadalt is némileg szorongató Simone Bolelli bontogatta szárnyait. Miután az olasz játékos ment egy kört a svédországi tornán, az első kiemelt Diego Schwartzmannal találta szemben magát. Az olasz játékos megnyerte rövidítésben az első szettet, majd break hátrányból visszatáncolva rendezte le két szettben argentin ellenfelét és küzd meg Henri Laaksonennel. A tábla legalján viszont nem történt szenzáció, az ötödik kiemelt Fernando Verdasco csap össze a második kiemelt Pablo Carreno Bustával a negyeddöntőben.

Mischa Zverev hamar csomagolhatott Newportban
Kép forrása: tenngrand.com

Newportban késő este érkezett el a torna eddigi legnagyobb meglepetése. Mischa Zverev ennél már játszott jobb formában is füvön, ezúttal vereséget szenvedett a Budapesten ATP Challanger tornát nyerő, kanadai Vasek Pospisillel szemben. A kiemeltek közül rajta kívül még búcsúzott Matthew Ebden, a formáját igen csak kereső Gilles Müller, valamint az amerikai Denis Kudla is. Az első kiemelt Adrian Mannarino és harmadik kiemelt Steve Johnson viszont nem követték a többiek példáját, mind a ketten két szettes győzelemmel jutottak tovább.

A Roland Garros elődöntős olasz már a legjobb 8 között van Umagban
Kép forrása: atpworldtour.com

Umagban csupán négy mérkőzést rendeztek a nyolcaddöntőkből, azonban az eredmények valamilyen szinten hűek maradtak a többi tornához. Albert Ramos-Vinolas továbbra is inkább önmagával küzd, nem tudott negyedöntőbe jutni. Legyőzője a szerb Dusan Lajovic volt, aki döntő szettben nyert ellene. A tavalyi budapesti ATP tornán elődöntős Laslo Djere pedig a kilencedik kiemelt Maximilian Marterert búcsúztatta. A nap másik két mérkőzésén Guido Pella legyőzte Aljaz Bedenét, a Roland Garros elődöntős Marco Cecchinato kiejtette a cseh Jiri Veselyt. A mai napon Fucsovics Márton folytatja szereplését, aki az argentin Marco Trungelliti ellen lép pályára.

Kiemelt kép forrása: elresistenciano.com

A hozzászólások le vannak zárva.