“Rossz fiúk” döntőznek Chengduban

A kínai ATP 250-es torna döntőjébe két olyan versenyző jutott be, akik ha komolyabban vennék szakmájukat, többre is vihetnék.

Olasz vagy ausztrál bajnoka lesz a Chengdu Open harmadik kiírásának. Az 1 183 360 dollár összdíjazású kemény pályás tenisztorna döntőjébe a botrányhős Bernard Tomic és az 1. kiemelt Fabio Fognini jutott be. Személyeikben két olyan teniszezőről beszélhetünk, akik javarészt nem azzal hívják fel magukra a figyelmet, hogy szakmájukkal kapcsolatosan alkottak valami kiemelkedőt. Az olaszra a tavalyi US Openen rótták ki a Grand Slam-tornák történetének legdrágább büntetését, mindemellett pedig nagyon gyenge versenyszelleméről híres, amit páratlan ütőtechnikájával sem tud kompenzálni. Tomicot pedig be sem kell mutatni: ő az az ember, akihez képest Nick Kyrgios is egy ma született bárány, ráadásul ő nem csak a tenisztornákon szedett már össze bírságokat.

Ezen a héten úgy alakult, hogy mindkettejüknek volt most kedve játszani. Mondjuk ez Fogninitől nem meglepő, hiszen a 31 éves Sanremo-i születésű teniszező jelenleg 13. helyen áll a világranglistán (karriercsúcs), ilyen magasságokban pedig 4 éve járt csak. Tomic azonban tényleg kikerült a teniszrajongók látóköréből, sem komoly eredményt, sem valami botrányt nem produkált. Voltaképp most is az alsó ág kiemeltjeinek – Monfils (5.), Chung (2.) és Mannarino (4.) –  korai kiesésének köszönhetően vált realitássá egy ATP-finálé, amit a 7. helyen rangsorolt Joao Sousa ellen harcolt ki két 6/4-es szettben. Fognini ezzel szemben a torna első kiemeltjeként erődemonstrációt tartott a héten, az elődöntőig szettveszteség nélkül jutott el, s csak a legjobb 4 között jött el először a pillanat, hogy valaki játszmát vegyen el tőle, de az amerikai Taylor Fritz hiába kezdte jól a meccset, az olasz megfordította azt (6/7(5) 6/0 6/3).

A két finalista negyedjére fog összecsapni egymás ellen, az elmúlt három mérkőzésből kettőt Fognini nyert meg. Ha újra legyőzi az ausztrált, akkor 9. tornagyőzelmét szerzi meg az ATP World Touron, ausztrál siker esetén pedig Tomic 4. tornagyőzelmét ünnepelheti.

A kiemelt kép forrása: tennisworldusa.org és beinsports.com

A hozzászólások le vannak zárva.