Nadal: javult a játékom kemény pályán
Rafael Nadal mindig is rendkívül éhes volt a sikerekre. Megelégedhetett volna azzal, hogy ő a salak királya, utána azzal, hogy füves pályán is sikereket ért el. Ő azonban folyamatosan fejlesztette magát, hogy kemény pályán is tudjon nyerni.
“Mindig úgy gondoltam, hogy van hová fejlődni. Ezért játszom. Fejlődni akarok, azt akarom érezni, hogy egyre jobb és jobb játékossá válok.” – mesélte Nadal.
“Nem azért járok minden egyes nap edzésre, hogy csak edzek. Azért járok minden egyes nap edzésre, hogy megpróbáljak fejlődni, valami újat tanuljak. Nyertem már kemény pályás versenyeket, az érzés nem újdonság számomra. A körülmények viszont minden egyes tornán különbözőek, több lehetőségnek is lennie kell a tarsolyomban, hogy felvegyem a harcot a komoly ellenfelekkel ezen a borításon. Már tudok ritmust váltani, tudok fonák nyeséseket ütni. A szerváim is hatékonyabbak lettek, így több olcsó ponthoz jutok hozzá. Közelebb játszom az alapvonalhoz, mint korábban. Szóval javult a helyezkedésem, javult a fonákkal való játékom. Jobban tudok ezáltal olyan játékosok ellen játszani, mint például Juzsnij, aki ellen sokszor meggyűlt a bajom, mikor az alapvonaltól két-három méterre helyezkedve ütöttem a labdákat.”
Nadal Párizsban tér majd vissza térdsérülését követően, ahol pontokat kell védenie – tavaly a negyeddöntőig jutott. Ezt követi majd az év végi ATP Finals. Minkét tornát kemény borításon, fedett pályán rendezik, ami jobban fekszik Federernek és Djokovicsnak is. Nehéz dolga lesz tehát, ha meg szeretné (és nyilván szeretné) tartani a világelsőségét a szezon végére.
Kép forrása: youtube.com