Miért ilyen sérülékeny Rafael Nadal?
Nadal párizsi visszalépése és hétfői bokaműtétje kapcsán érdemes visszatekinteni sérülésekkel teli pályafutására
Több vélemény szerint Nadal agresszív erőteniszével “széthajtotta” a testét, és harcos stílusa okozza egészségi problémáit. A dolog gyökerét azonban máshol (is) kell keresni.
A spanyol játékos hányattatásai már 17 éves korában elkezdődtek. Első Roland Garros szereplésére készült, amikor fény derült egy születési rendellenességre a bal lábfejében. Az ún. Köhler-betegségben szenvedőknél a lábfej sajkacsontja nem fejlődik ki megfelelően, és nem megengedett az olyan extrém terhelés, ami egy élsportoló testét éri. Emiatt nemcsak a tervezett salakos Grand Slamet kellett kihagynia, hanem néhány napig még az is kétséges volt, folytathatja e egyáltalán a teniszt. Végül édesapja érkezett a mentőötlettel, és a Nike kifejlesztett számára egy speciális, ortopédiailag tervezett teniszcipőt, melynek segítségével terhelést vesznek el az érzékenyebb bal lábfejről.
A probléma megoldódott – gondolhatnánk, azonban ha felidézzük Nadal krónikus térdsérüléseit, látjuk, hogy valójában további komplikációk okozója lett a gyógymód. Példa nélküli, hogy Rafa a Tour-on töltött 15 éve alatt 25 hónapot volt távol a versenyektől, nagyrészt a bal térde miatt.
Már a 2005-ös Tennis Masters Cup-on (a ma kezdődő Nitto ATP Finals elődje) és a 2006-os Australian Openen sem tudott játszani lábfájdalmai miatt. Innentől kezdve csapata számára egyértelmű lett, hogy teljes gyógyulásban nem reménykedhetnek, a beteg bal lábbal folyamatosan foglalkozni kell.
A 2006 és 2009 eleje közötti időszak viszonylagos nyugalomban telt, Nadal stabilan őrizte a világranglista 2. helyét Federer mögött, és kedvenc salakos borításán kívül is sikeres tudott lenni, megnyerte Wimbledont és az Australian Opent. A 2009-es Garroson viszont hatalmas meglepetésre vereséget szenvedett Robin Söderlingtől a negyedik fordulóban. Ekkor derült ki, hogy a speciális cipő kialakítása enyhíti ugyan a lábfejre kerülő terhelést, viszont a rendkívül intenzív tenisz aránytalanul nagy mértékben veszi igénybe a bal térdet, és íngyulladást okoz.
Ezt követően már a térd terhelésével is nagyon óvatosan kellett bánniuk, elsősorban az “ízületgyilkos” kemény borítású pályákon. 2012-ig ez sikerült is, akkor azonban egy különösen kimerítő salakos szezon után Nadalnak az eddigi leghosszabb, 7 hónapos szünetet kellett beiktatnia. 2013-as visszatérése után árnyéka volt önmagának, hiányzott a dinamika és az erő a játékából. 2014-ben hát- és csuklósérülés is hátráltatta. Ebben az évben kezdték meg orvosával, dr. Ángel Ruiz-Cotorroval azt az őssejt-terápiát, melyet a hát- és térdsérüléseknél egyaránt alkalmaznak mind a mai napig. Az eljárás során Nadal saját őssejtjeit egy speciális eljárásnak vetik alá, majd visszajuttatják azokat a fájdalmas testrészbe. Ilyen módon felgyorsul a porcok regenerációja, és csökken a gyulladás esélye is.
A térdproblémákkal Nadal tud meccseket – adott esetben Grand Slam döntőket is – játszani, mert bár fájdalmai vannak, de a versenyzés nem ront az állapotán, és pontosan ismeri saját teste reakcióit. Hogy Rafa gyakran fájdalommal játszik, azt nagybátyja és korábbi edzője, Toni Nadal is megerősítette egy murciai konferencián: elmondta, hogy unokaöccse 13 éve kénytelen fájdalomcsillapítókat szedni.
Hála a profi orvosi háttérnek, és nem utolsó sorban elképesztő akaraterejének és motivációjának, Nadal 2017-ben újra szenzációs idényt produkált, tizedik alkalommal nyerte meg a Roland Garrost, majd a US Opent is, és ő lett az év végi világelső. 2018-ban elérte a “La Undecima”-t, a tizenegyedik Garros győzelmet. Az idei US Openen újra utolérte a már szinte szokásos íngyulladás a térdben, ehhez novemberben még egy hasfalhúzódás, és egy, a bokaízületből levált porcdarab is csatlakozott.
Ha minden a terv szerint halad, a hétfői operáció után 4 héttel kezdheti meg Nadal a komolyabb edzéseket, így a december 31-én kezdődő brisbane-i 250-es ATP tornán már szerepelne, hogy kellő meccsrutint szerezzen a januári Australian Open előtt.
Bár egyelőre cáfolja, hogy Federerhez hasonlóan a szezon bizonyos részeit teljesen kihagyja a jövőben, úgy tűnik, muszáj lesz versenyeket kihúzni a naptárából. Logikus lenne, ha a számára legtöbb sikert hozó salakos szezonra koncentrálna, azon túl pedig egészséges egyensúlyt találna a feltöltődés és a versenyzés között.
A kép forrása: http://www.10sballs.com