Nem volt cécó, a világelső nem kímélte az újoncot!

Novak Djokovic magabiztos győzelemmel mutatkozott be Londonban. A világelső nem okozott csalódást rajongóinak, nem kellett izgulni nagyon érte! 

Szemben állsz egy olyan játékossal, aki szinte verhetetlen az elmúlt fél évben! Nem egy túl egyszerű mutatvány több ezernyi ember előtt, de az a tény, hogy Djokovic milyen formában várta a vb nyitányát, mégis valahol hitet verhetett Isnerbe. Nem várt el senki semmit az amerikaitól, így esélytelenként, mindent tehert leejtve a válláról játszhatott!

Az a félelmetes return, amiben kétségtelenül a világon Djokovic a legjobb, most is tökéletesen működött. Ráadásul akkor szuperált, amikor igazán szükség volt rá, tegyük fel 2-2 breaklabdánál. Ebben a játszmában a hórihorgas amerikai eddig volt képes tartani magát, a szerb pedig nem tudott hibázni. Nem engedte túlságosan közel magához Isnert a saját adogatásai mögött, ellenben szép pillanatokat láthatott tőle a londoni nagyérdemű. A második szettben, bármennyire egyértelműen haladt Djokovic a győzelem felé, Isner mégis lépést tartott. 3-3-nál azonban megtört a jég, Isner óriásit rontott tenyeresből, az ötszörös bajnok pedig kapott egy esélyt, hogy könnyen véget vessen ennek a csörtének. A szerb igen ízlésesen fejezte be a mérkőzést 5-3-nál. Egy fonák elütés, ami telibe eltalálta a vonalat! Djokovic rendre bemutatott ezen a találkozón ilyen ütéseket, de inkább elütéseinek az időzítése volt kiváló! Marian Vajda tanítványa 6/4 6/3-ra nyert mindösszesen 1 óra 15 perc óra játék után.

Djokovic viszonylag könnyedén túl esett a rajton Londonban!
Kép forrása: nextgenatpfinals.com

Djokovic tehát nyugodtan várhatja a folytatást, erre mutatott játéka alapján van is oka! Isner pedig nem lehet elkeseredett hiszen  a világelsőtől nem szégyen kikpani, és még így is meg van az esélye, hogy jó eredményt érjen el ezen a vb-n.

Kiemelt kép forrása: nittoatpfinals.com

A hozzászólások le vannak zárva.