ATP Finals: Djokovic és Zverev meccs utáni reakciói
Alexander Zverev sokak meglepetésére vasárnap, az ATP Finals döntőjében két szettben nyert a világelső Djokovic ellen. A szerb nincs megelégedve a játékával, de elismeri Zverev érdemeit.
Az újságírók leginkább arra voltak kíváncsiak, hogy miben látja Djokovic a vereség okát, vajon túlságosan is megterhelő volt számára az elmúlt pár hónap, és elfogyott az ereje? “Talán. Talán egy kicsit.” – válaszolta erre a világelső. “Az egészségi állapotom nem volt a topon az elmúlt 3-4 hétben, ami sokat kivett belőlem. Ugyanakkor döntőt játszottam most is és Párizsban is, szóval elégedett vagyok. A világelsőség megszerzése volt a fő célom, és ezt teljesítettem is.”
Saját helyzete ecsetelésén túl Djokovic ellenfelét is méltatta: “Nagyon örülök a sikerének! Nyilván nem szeretek meccseket veszíteni, főleg egy ilyen nagy torna döntőjében. A játékommal nem vagyok megelégedve. Zverevvel nagyon jó, baráti a kapcsolatunk, örülök, hogy sikerült elhódítania egy ekkora trófeát. Tisztán látszott a meccs után, hogy mennyit jelent számára ez a győzelem. Maximálisan megérdemli.”
“Sok hasonlóság van kettőnk pályafutásának az alakulása között.” – tette hozzá Djokovic. “Remélem, hogy túltesz majd rajtam, őszintén kívánom neki. Nagyon eltökélt játékos, mindamellett kedves is, mindenkivel jól kijön. Teljesen megérdemelten jutott el idáig. Rengeteg idő áll még a rendelkezésére, remélem, hogy egészséges tud maradni és sok trófeát nyer majd.”
Zverev a mérkőzés után elmondta, hogy pályafutása legnagyobb sikerén van túl, és az érzés leírhatatlan a számára. “Először is szeretnék gratulálni Novaknak. Az elmúlt hónapokban olyan teniszt játszott, amilyet talán még sosem láthattunk. Szinte nem is vesztett mérkőzést, de szerencsére ellenem most megtette.” – mondta a fiatal német.
Mikor szembesítették azzal, amit Djokovic mondott róla, nevetve reagált: “Ó, Jézus, ó Istenem. Sikerült megnyernem a tornát, de ő már ötször megtette ezt. Nem is tudom, kb. 148-al több trófeája van, mint nekem. Ne szaladjunk nagyon előre. Remélem, hogy jól teljesítek majd a jövőben, de most lazítsunk egy kicsit.”
Kép forrása: atpworldtour.com