MWTC: megvan a sorsolás, érdekes párharcoknak nézünk elébe

A december 27. és 29. között zajló, Mubadala World Tennis Championship (MWTC) névre hallgató bemutató torna első játéknapján kiderül, hogy ki lesz majd Nadal és Djokovic ellenfele az elődöntőben.

A sorsolás alapján az első mérkőzést a torna címvédője, az idei wimbledoni döntős Kevin Anderson játssza majd az Australian Open elődöntőse, Hyeon Chung ellen. A két játékos eddig két alkalommal mérte össze a tudását, 2017.-ben Stockholmban és idén Acapulcoban is a dél-afrikai örülhetett, ráadásul még szettet sem veszített. Chung újoncnak számít Abu-Dhabiban, míg Anderson harmadik alkalommal szerepel majd a tornán. A meccs győztese Nadallal játszhat majd a második napon a döntőbe jutásért.

A játéknap második mérkőzésén a világranglista 8. helyén álló Dominic Thiem csap össze a pályafutása legjobb idényét produkáló Karen Khachanovval. Az osztrák és az orosz mindössze másodszor játszik majd egymás ellen, egyetlen eddigi találkozójukat Khachanov nyerte az idei Paris Mastersen, ahol végül a döntőben Djokovicot legyőzve meg is nyerte a tornát. Amennyiben Khachanov nyeri a mérkőzést, megismétlődhet a párizsi döntő, a győztes ellenfele ugyanis a világelső Novak Djokovic lesz az elődöntőben.

A hat résztvevő közül négy játékos is a top10-ben található, így az idei ígérkezik az eddigi legszínvonalasabb MWTC-nek.

Kép forrása: mubadalawtc.com

A hozzászólások le vannak zárva.