Bemutatkoztak a nagyágyúk Acapulcóban

Rafael Nadal és Alexander Zverev is megkezdte szereplését az ATP 500-as tornán.

Meglepő eredmények nélkül zárult a mexikói Acapulcóban rendezendő közel két millió dollár összdíjazású, kemény pályás tenisztorna keddi játéknapja. A második napon bemutatkozott “az élmezőny”, vagyis a torna első öt kiemeltje. A legnagyobb szereplő természetesen Rafael Nadal (1.) volt, aki a tornát a salakpályás éra során – nem meglepő módon – kétszer is megnyerte, ám a 2014 óta tartó kemény pályás éra során is eljutott egyszer a döntőig, mégpedig legutóbbi jelenlétekor, 2017-ben.

A világranglista jelenlegi második helyezettjének első ellenfele a rutinos német, Mischa Zverev volt. Az “old school” szerva-röpte játék egyik utolsó mohikánja nem fejtett ki jelentős ellenállást a mallorcai számára. Nadal csak minden harmadik labdamenetet veszített el adogatóként és csak egyetlen egy break-labdával szembesült. Balkezes ellenfelét 1 óra 20 perc alatt győzte le 6/3 6/3-ra. A Salakkirálynak hamar fel is kell pörögnie, hiszen a következő fordulóban Nick Kyrgios-szal fog játszani, győzelem esetén pedig akár az egyre jobban magára találó Stan Wawrinka következhet.

Alexander Zverev csak egy pontot veszített első szervái mögött.
Kép forrása: tennistonic.com

Az alsó ágon Alexander Zverev (2.) már nem jutott bátyja sorsára. A regnáló ATP Finals-bajnok szinte lemásolta Nadal teljesítményét, hiszen jó adogatásainak köszönhetően ő is két 6/3-as szettben tudta le a rajtot, mégpedig az ausztrál Popyrin legyőzésével. A fiatal németnek is érdekes lehet folytatás, hiszen a második fordulóban a búcsúkörútját járó David Ferrerrel találkozik majd.

Egy kiemelt sem búcsúzott még egyébként két nap után Mexikóban: John Isner (3.), Diego Schwartzman (4.), Alex De Minaur (5.), Frances Tiafoe (6.), Steve Johnson (7.) és John Millman (8.) is sikerrel vette az első kanyart. Két amerikai, Isner és Johnson azonban kemény folytatásra számíthat. Isner a 2017-es bajnokkal, a szintén amerikai Sam Querrey-vel mérkőzik meg, Johnson ellenfele pedig Wawrinka lesz.

A kiemelt kép forrása: eurosport.co.uk

A hozzászólások le vannak zárva.