Murraynek Winston Salem is rövidre sikeredett!
Örülhetünk, ha idén néhányszor láthatjuk Andy Murrayt egyéniben! A britnek azonban egyéniben még nem igazán megy a játék, Winston Salemben is az első forduló jelentette számára a végállomást.
Andy Murray múlt heti visszatérése után, ahol kikapott a későbbi elődöntős Richard Gasquettól, Winston-Salemben próbált szerencsét. Egy hazai közönség előtt játsszó ellenfél ellen viszont sosem könnyű, ráadásul Tennys Sandgren nem egy kellemes első fordulós sorsolás.
Az első játszmában az első hosszabb játékban volt Murraynek egy árvácska break labdája, majd a Tiebreakig a két adogató már nagyon magabiztosan hozta szép sorjában a játékokat. A rövidítésben előbb az amerikainak volt 6-4-nél és 7-6-nál három szettlabdája, majd a brit is kapott egy lehetőséget a szett lezárására 8-7-nél. 10-8-al végül a Tiebreaket Sandgren hozta el és azért ez a jelenlegi Murray ellen azért óriási fórnak számít még. Murrayt ismerjük, hogy természetesen nem az a fajta, aki egyszerűen bedobná könnyedén a törülközőt. Erre jó példa volt, hogy Sandgren már 5-3-ra vezetett a második játszmában, ekkor azonban a korábbi háromszoros Grand Slam bajnok még hajrázott egyet. El is jutott 5-5-ig, azonban ezzel a sprinttel minden bizonnyal ellőte az utolsó puskaporát is. Sandgren tudott újítani és következő két játékot megnyerve továbbjutott. Az amerikai egy igazán küzdelmes, 2 óra 11 perces mérkőzést tudott megnyerni.
Murrayt legközelebb a US Open páros versenyében láthatjuk. Tennys Sandgrennek pedig fel kell kötnie ismét a gatyáját, hiszen a torna második kiemeltejeként jegyzett Denis Shapovalovval mérkőzik meg a második fordulóban.
A mérkőzés végeredménye: Tennys Sandgren-Andy Murray 7/6(8) 7/5
Kiemelt kép forrása: journalnow.com