Fucsovics, Djokovic, Federer – USOpen kibeszélő, 1. nap

Tartsatok velünk az év utolsó Grand Slam tornáján is! Bevett szokásunknak megfelelően kötetlen diskurzusra invitálunk bennetek. Ezen a felületen lehetőségetek van szurkolni, örülni, szomorkodni, vagy csak szimplán egy jót beszélgetni a többi fanatikus rajongóval. 

Elérkeztünk az év utolsó Grand Slam versenyéhez, ahol nem szűkölködik a felhozatal nagy nevekből.

Számunkra egyből érdekes meccsel kezdődik a torna, magyar idő szerint 17:00-kor Fucsovics Márton játszik Nikoloz Basilashvilivel a 6-os pályán. Ez az idei ötödik meccsük, 3-1-re Marci vezet.

Az Arthur Ashe pályán magyar idő szerint 18:00-kor kezdődik a játék, a második kiemelt Barty játszik Diyaz ellen. Ezt követően érkezik a pályára a címvédő Novak Djokovic, neki a salakos iparos Roberto Carballes-Baena jutott.

Az Armstrongon szintén a lányok kezdenek, majd Medvedev folytathatja kiváló szereplését az indiai Gunneswaran ellen. Ebben az időszakban több érdekes meccset is nézhettek, amik közül kiemelnénk a Fognini – Opelka és Kohlschreiber – Pouille találkozókat.

Este 10 óra körül tovább próbálkozik a visszatéréssel Jack Sock, neki Pablo Cuevas jutott az első körre. Ugyanebből az idősávból lépett vissza Kevin Anderson és Milos Raonic is, így ez a sáv nagy nevekben relatíve szegény lett.

Az éjszakai program annál erősebbnek ígérkezik: az Arthur Ashen hajnali egykor folytatódik a torna, méghozzá Serena Williams – Maria Sharapova találkozóval. Ezzel párhuzamosan az Armstrongon Wawrinka játszik a fiatal Sinnerrel. Ha végezték Serenáék, Federer érkezik a centerre, az ő ellenfele az indiai Sumit Nagal lesz. A napot várhatóan a Misaki Doi – Madison Keys mérkőzés zárja.

A nap teljes programja:
17:00 Thomas Berdych – Jenson Brooksby
17:00 Steve Darcis – Dusan Lajovic
17:00 Fucsovics Márton – Nikoloz Basilashvili
17:00 Christian Garin – Christopher Eubanks
17:00 Denis Kudla – Janko Tipsarevic
17:00 Thiago Monteiro – Bradley Klahn
17:00 Marco Trungelliti – Kei Nishikori
18:30 Fabio Fognini – Reilly Opelka
18:30 Prajnesh Gunneswaran – Daniil Medvedev
18:30 Pierre-Hugues Herbert – Alex de Minaur
18:30 Adrian Mannarino – Daniel Evans
19:00 Kwon Soon W. – Hugo Dellien
19:30  Novak Djokovic – Roberto Carballes Baena
20:00 Laslo Djere – Miomir Kecmanovic
20:00 Philipp Kohlschreiber – Lucas Pouille
20:00 Corentin Moutet – David Goffin
20:00 Sam Querrey – Juan Ignacio Londero
20:30 Gregory Barrere – Cameron Norrie
20:30 Borna Coric – Evgeny Donskoy
20:30 Dominik Koepfer – Jaume Munar
20:30 Andreas Seppi – Grigor Dimitrov
20:30 Svajda Z. – Paolo Lorenzi
22:00 Elliot Benchetrit – Damir Dzumhur
22:00 Ricardas Berankis – Jiri Vesely
22:00 Hubert Hurkacz – Jeremy Chardy
22:00 Nicolas Jarry – Kamil Majchrzak
22:00 Yoshihito Nishiokat – Marcus Giron
22:00 Guido Pella – Pablo Carreno-Busta
22:00 Jack Sock – Pablo Cuevas
23:00 Taylor Fritz – Feliciano Lopez
01:00 Stan Wawrinka – Jannik Sinner
02:30 Roger Federer – Sumit Nagal

A pályabeosztást és a női meccsek időpontjait itt tudjátok megtekinteni.

Kiemelt kép forrása: atptour.com