Szerbia nyerte az ATP Kupát

Novak Djokovic vezetésével a délszláv ország nyerte meg a férfi teniszezők legújabb csapatversenyét. A vasárnapi döntőben a Rafael Nadal vezette spanyol válogatottat győzték le Sydneyben.

Remek fináléval debütált az ATP Tour új versenye, a nemzetek között zajló ATP Kupa. A majd másfél hetes és három helyszínen (Sydney, Brisbane, Perth) megrendezett csapatverseny döntőjébe az a két ország jutott be, melyek jelenleg a világranglista első két helyezettjét delegálják, vagyis Spanyolország és Szerbia. Rafael Nadal és Novak Djokovic összecsapása előtt még Roberto Bautista Agut és Dusan Lajovic találkozója nyitotta meg a párharcot.

Egymás elleni eredmények és a világranglistás helyezés alapján a világranglista 10. spanyol győzelmére lehetett számítani, s végül ez alapján alakultak az események. Lajovic az első szettben még nagyot harcolt, hogy megnehezítse a tavalyi Wimbledoni elődöntős dolgát, de miután 7/5-re elveszítette a nyitójátszmát, a folytatásra teljesen elfogyott a játéka. Bautista Agut így az ausztrál Nick Kyrgios után egy újabb vetéyltársnak osztott ki egy 6/1-es szettet. Negyedik egymás elleni összecsapásukon negyedjére nyert a spanyol, így a Davis Kupa címvédője egy győzelemre került az ATP Kupa megnyerésétől is.

Bautista Agut szerezte meg a vezetést a spanyoloknak.
Kép forrása: atptour.com

Nagy feladatnak bizonyult azonban, hogy Spanyolország két egyéni sikerrel húzza be a Sydneyben megrendezett döntőt. Djokovic és Nadal 55. összecsapása előtt fontos tényező volt, hogy a legutóbbi 10 kemény pályás ütközetének mindegyikét a szerb nyerte meg, anélkül, hogy akár egy játszmát is elveszített volna. Egy év telt el a legutóbbi ausztráliai ütközetük előtt, de hiába volt más most a helyszín, ugyanazt érezhette az ember, mint a tavalyi Australian Open döntőjében. Djokovic döbbenetesen, sok nyerővel teniszezett, míg Nadal nagyon bottal se tudta ütni a nyomát. A világelső 40 perc alatt el is veszítette az első szettet. A Salakkirály a folytatásra összeszedte magát és a szerváit, de így sem tudott a szerb fölé kerekedni. A második játszma közepén 0-40-ig és négy break-labdáig jutott el, de ekkor Djokovic újfent elővette zsebéből tudása legjavát. Azokban a pillanatokban, mikor Nadal felé billenhetett volna a mérleg, mindig tudott valami extrát nyújtani a 16-szoros Grand Slam-győztes. A győzelmet végül két szettben tudta elérni, tovább folytatva így nagy szériáját Nadal ellen kemény pályán. Ezzel a sikerrel egyrészt kiegyenlítette a párharcot, másrészt jelzésértékű üzenettel szolgál az egyre közelgő Australian Openre.

Igen nagy erődemostrációt tartott Djokovic Nadal ellen.
Kép forrása: rt.com

Az eredeti programban mindkét gigász jelölve volt az esetleges páros mérkőzésre, de a spanyol végül nem vállalta be az újabb meccset. A vereségét követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy kissé elfáradt. Helyét a párosban rendkívül tapasztalt Feliciano Lopez vette át, így a balkezes teniszező volt Pablo Carreno Busta partnere. A szerbek nem változtattak, Djokovic és Viktor Troicki állt ki a mindent eldöntő, utolsó meccsre. Hiába volt azonban páros rutinbeli előnye a spanyoloknak, Djokovic és Troicki szinte hazai pályán érezhette magát a nagy létszámú szerb közönségnek köszönhetően. Déli szomszédainktól megszokott fanatizmusuk pedig belehajszolta őket a végső győzelembe. Lopezék az első szettben még break-előnyben voltak, de innen fordítva jutottak előnyhöz. Lendületüket megőrizték a folytatásra is. A második játszma legelején rögtön elvették megint a spanyolok szerváját, s végül be is tudták fejezni a mérkőzést.

Kép forrása: twitter.com/lecoinsportoff

Eredmények

D. Lajovic – R. Bautista Agut 5/7 1/6

N. Djokovic – R. Nadal 6/2 7/6(4)

N. Djokovic/V. Troicki – F. Lopez/P. Carreno Busta 6/3 6/4

VÉGEREDMÉNY: SZERBIA – SPANYOLORSZÁG 2-1

Szerbia győzelmével debütált tehát az első ATP Kupa. Összességében ez egy jó versenymodellnek tűnik, hiszen amellett, hogy a legnagyobb nevek is sok mérkőzéssel készülhetnek fel a szezon első Grand Slam-tornájára, a nemzeti színekben való szereplés is egy új impulzust nyújthat a játékosoknak. Más kérdés, mekkora létjogosultsága van még egy csapatversenynek a tavaly megreformált Davis Kupa mellé. Bár, ha figyelembe vesszük az elmúlt napok hangulatát és a résztvevők névsorát, inkább igen, mint nem.

A borítókép forrása: twitter.com/SkySportsTennis