AusOpen 2020: Wawrinka nagy csatában jutott tovább

2020. január 21.
by revan07

Túl vagyunk az év első grand slam tornájának a második napján, szép lassan csordogálnak az események. Az igazi esélyesek tovább jutottak a második fordulóba,  a kisebb pályákon pedig kifejezetten sok 5 szettes találkozót játszottak. 

Dominic Thiem három könnyű szettben múlta felül Adrian Mannarinot. A korábbi években az AO-n rendre gyengélkedő Thiemnek papíron a QF-ig könnyű dolga lehet, ahol Rafael Nadal várna rá.

A nap eddigi legnagyobb csatáját a Fabio Fognini – Reilly Opelka találkozó hozta. Az amerikai hiába vezetett 2-0-ra, és ütött 35 ászt a meccsen, Fognini rá nem jellemző módon megfordította a találkozót. Opelka ráadásul megint döntő szett rövidítésben kapott ki, tavalyi évben is hasonló módon búcsúzott a tornától.

A nap során a korábbi döntős Tsonga feladni kényszerült a találkozóját Popyrin ellen, a NextGen csapat pedig máris jelentős károkat szenvedett. Kisebb meglepetésre Gulbis 4 játszmában küzdötte le a rengeteget rontó Félix Auger-Aliassimet, és búcsúzott a friss tornagyőztes Ugo Humbert, Miomir Kecmanovic, valamint a kazah Alexander Bublik is.

A héten a visszavonulását belebegtető Stan Wawrinka 4 játszmában tudta felülmúlni a lassan Top100-ból is kicsúszó Dzumhurt. A svájcira a rutinos Andreas Seppi vár a második körben.  Wawrinka a hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy közel van a végéhez (“close from the end”), úgyhogy aki szereti a svájci játékát, az szorosabban kövesse az év során.

A mai öt szettes hősök: Davidovich-Fokina, Hubert Hurkacz, Benoit Paire, Fabio Fognini, Marc Polmans, Filip Krajinovic, Aljaz Bedene, Nikoloz Basilashvili, Alex Bolt

A nap legérdekesebb eredménye: Muguruza lejátszott egy igazi női meccset, 0-6-ra elbukott első szettet követően 6-1; 6-0-al fordított az amerikai Rodgers ellen. 

Kiemelt kép forrása: asia.eurosport.com