ATP Párizs: Wawrinka mérkőzésével rajtolt el a keddi program
A svájci teniszező az ellen a Daniel Evans ellen lépett pályára, akivel három hete a szentpétervári tornán már találkozott, és három meccslabda hárítása után vert meg.
A brit játékos bizonyára visszavágásra készült, hiszen a kezében volt a meccs Oroszországban, de a mostani összecsapáson nem sok esélye volt a győzelemre. Pedig formája adott volt a svájci ellen, bécsi elődöntős szereplés után érkezett a párizsi masters-re, és Wawrinka is sebezhetőbb a teniszvilág augusztusi újraindulása óta.
A meccs bár döcögősen indult Wawrinka számára, végig uralta a találkozót, és viszonylag simán, 6-3 arányban be is húzta az első szettet. A második játszma sokkal kiélezettebb játékot hozott, a felek képtelenek voltak breaklabdáig eljutni. A szett sorsáról a rövidítés döntött, ahol a svájci végig stabil volt, Evans viszont kétszer is elvesztette az adogatópontját. A háromszoros Grand Slam-bajnok így két szettben jutott be a második fordulóba, ahol a Gilles Simon – Tommy Paul mérkőzés győztesével találkozik.
Különösebb meglepetés nem történt eddig ezen a napon, Raonic 6-3 6-2-re verte meg Bedenet, Gasquet pedig három szettben küldte haza az amerikai Taylor Fritz-et.
Az előző héten kisebb sérülést összeszedő Kevin Anderson 27 perc alatt jutott be a következő körbe, mivel a vajdasági Laslo Djere a dél-afrikai 5-2-es vezetésénél rosszul lett, és nem tudta folytatni a játékot.
Kép forrása: essentiallysports.com