ATP Párizs: Nadal sem nyerhet mindig Párizsban
Alexander Zverev lesz az orosz Daniil Medvedev ellenfele a párizsi mestertorna vasárnapi fináléjában, miután a német játékos két szettben győzött Rafael Nadal ellen.
A mérkőzést Zverev kezdte jobban, saját adogatásai mögött rendkívül magabiztosan teniszezett, és bátor játékának köszönhetően sorra ütötte a nyerőket Nadal ellen. Már a harmadik játékban sikerült breakelnie a németnek, ez pedig elegendőnek bizonyult a szett megnyeréséhez. A második felvonásban Nadal fogadóként változtatott a játékán, hátrébb helyezkedett, és így több labdamenetet tudott játszani Zverev adogatásainál. A német, akárcsak az első játszmában, most is a harmadik játékban vette el Nadal adogatását, de a spanyol egyre inkább fel tudva venni a versenyt Zverevvel. A szett derekán jött a Nadal feltámadás, saját adogatójátéka mögött négy breaklabdát hárítva hozta a szerváját, majd visszabreakelte a németet. A játszma hajrájában azonban ismét a német percei következtek, 4-5 után sorozatban három játékot nyerve 6-4 7-5 arányban lezárta a meccset.
Nadal ezzel ismét lemondhat első párizsi masters címéről, és ki tudja mikor lesz neki ismét ekkora esélye elhódítani a még hiányzó masters trófeát.
Kép forrása: twitter.com/ubitennis