ATP-Beharangozó: Delray Beach

Antalya mellett az Egyesült Államokban rendeznek tornát a héten a férfi mezőny tagjainak, a helyszín pedig Delray Beach lesz.

Ha a férfi versenyzőknek választani kellett az eheti egzotikus helyszínek közül, aligha volt könnyű dolguk, hiszen a floridai Delray Beach is a meseszép helyszínek közé tartozik. Ez sem volt elég ahhoz, hogy a nagyobb sztárokat elcsábítsa a verseny, de aggodalomra semmi ok, hiszen így is akad néhány kemény pályás specialista.

A torna ATP250-es besorolású, a pénzdíjazás pedig több, mint 418 ezer dollár. A torna címvédője, Reilly Opelka nem indul a versenyen, de akad több honfitársa is, aki esélyes a végső győzelemre. Legfőképp azért, mert három korábbi győztes is a nevezők között van: Querrey, Tiafoe és Karlovic is, igaz, utóbbi esetében a győzelmi esélyekről talán már nem kell beszélnünk.

Az első helyen a chilei Cristian Garin lett rangsorolva, de a kiemeltek közül Sam Querrey, Pablo Andujar és Hubert Hurkacz is a felső ágra került. Garin inkább salakpályás specialista, így meglepő lenne, ha elődöntőbe jutna, de a szezon eleji forma kedvezhet neki is.

Az alsó ágon – a második kiemelt John Isner mellett – Tommy Paul, Frances Tiafoe és Adrian Mannarino található. A torna teljes sorsolása elérhető itt: Delray Beach sorsolás 

A kép forrása: palmbeachsports.com