Hubert Hurkacz lett Delray Beach bajnoka

Hubert Hurkacz nyerte az ATP 250-es Delray Beach-i tornát. A lengyel teniszező két szettben diadalmaskodott az amerikai Sebastian Korda ellen. 

Szokatlan időpontban, szerda este rendezték a Delray Beach-i torna fináléját, ahol két fiatal játékos feszült egymásnak. Hubert Hurkacz magabiztosan menetelt a döntőig vezető úton, játszmát sem veszített, míg Sebastian Korda a negyeddöntőben nem kis meglepetésre elbúcsúztatta John Isnert, majd az elődöntőben a brit Cameron Norrie-t győzte le. A két játékos korábban még nem találkozott egymással, így szoros összecsapásra lehetett számítani.

A pályafutása első ATP döntőjét játszó Korda egyáltalán nem tűnt megilletődöttnek, nagy lendülettel kezdte a mérkőzést. Az amerikai hamar 3-1-es vezetést szerzett, így némileg meglepő volt, hogy a jó kezdést követően megtorpant, és már nem nyert több játékot az első játszmában. A második szettben Hurkacz 2-2-nél került break előnybe, majd, hogy ne tegyen magára túlságosan nagy terhet a mérkőzés kiszerválásával, 5-3-nál fogadóként zárta le a találkozót.

Hubert Hurkacz a 2019-es Winston Salem-i tornagyőzelme után tudott újra egyéni ATP versenyt nyerni.

A döntő végeredménye: 

Hubert Hurkacz ( 4 )-Sebastian Korda 6/3 6/3

Kiemelt kép forrása: jioforme.com