Nick Kyrgios véleménye a nagy négyesről

Az ausztrálok fenegyereke már nem egyszer elmondta véleményét (leginkább kritikáját) a teniszvilág nagy négyeséről, és talán most először fogalmazott meg olyan véleményt, amivel nem húzza ki a gyufát a nagy négyes szimpatizánsainál. 

“Természetesen a maguk módján mind nagyszerűek. Szerintem még soha nem láttunk valakit annyira dominánsnak a saját korában, mint Novakot, de véleményem szerint Roger minden idők legjobbja. A képességei, a játéka, nagyon letisztult. Valójában úgy gondolom, hogy a szuper tehetséges Nadal és Djokovic még közelében sincs Federernek. Ahogy ő játszik, a technikája, a szervái, a röptéi, kiemelkedő.

Soha nem fogunk még egy olyan teniszezőt látni, aki annyira domináljon egy borításon, mint Nadal. Nem hiszem, hogy látni fogunk Nadaléhoz hasonló elképesztő eredménysort salakon, ő minden idők legjobb salakpályás játékosa. Vicces, mert szerintem Roger a valaha volt legjobb játékos, de nem a legjobb a saját érájában, mivel negatív mérleggel áll Rafa ellen.

Személy szerint én mind a négyükkel játszottam. Úgy gondolom, hogy számomra Andy nehezebb ellenfél volt, mint Novak. Úgy értem, Novakkal csak kétszer találkoztam, de Andy ellen 1-5-ös mérleggel állok. Nadal ellen úgy érzem elég jól helytálltam. Nagyokat tudok szerválni, és a megfelelő stílusban játszani, hogy sikeres legyek ellene. Roger párszor felőrölt engem. Elhiteti veled, hogy nem vagy elég jó.

Számomra Roger a legnagyobb. Természetesen amit Novak most csinál az…hát, épp most néztem a Chardy elleni meccsét, és Chardy egyáltalán nem hitt benne, hogy nyerhet, ha pedig ezt eléred az ellenfeleiddel szemben, akkor nagyon jónak kell lenned.”