Bresnik: Dominic a legnagyobb kérdőjel számomra jelenleg

2021. május 3.
by HerczegGabor

Günter Bresnik, aki egyébként Thiem korábbi edzője is volt, úgy véli, hogy egykori tanítványa igazán veszélyes lehet a legnagyobb riválisaira az idei Roland Garroson.

Rafael Nadal idén a 14. Roland Garros győzelmére fog hajtani Párizsban, és ha sikerül ezt véghez vinnie, akkor egyben a tenisztörténelem legsikeresebb teniszezője is lehet, hiszen megelőzhetné Roger Federert, és egyedüliként lehetne a továbbiakban Grand Slam-csúcstartó, a maga 21. Grand Slam-trófeájával. Eközben Djokovic hétről-hétre javítja saját rekordját a világelsőként eltöltött hetek számában, és reméli, hogy ő lehet majd az első olyan teniszező, aki minden Grand Slam-tornát többször is meg tud nyerni.

Thiem az utóbbi években rendre jól teljesített a French Openen, hiszen 2016 óta minden évben eljutott legalább a negyeddöntőig, 2018-ban és 2019-ben pedig mindkétszer döntőzött, igaz mind a két alkalommal a salakkirály Nadal ellen vesztesként volt kénytelen elhagyni a pályát. Az osztrák idén gyengén kezdte az évet, elég korán búcsúzott az Australian Openen, Dohában és Dubaiban is. Ezt követően nem is indult több versenyen, visszatért Ausztriába és az edzésre fókuszált, majd megsérült és mentális gondjai adódtak.

,,Dominic a legnagyobb kérdőjel számomra jelenleg, tudom, hogy fizikailag csúcsformában van, a többi ismeretlen. Az elmúlt öt évben sajnos rendre Djokovic és Nadal mögött volt a salakpályás szezonban, de ha Madridban vagy Rómában negyeddöntőt vagy elődöntőt játszik, akkor tökéletes állapotban érkezhet az idei Roland Garrosra. Számomra Thiem az egyetlen, aki idén veszélyes lehet salakon Nadal vagy Djokovic ellen.” – jelentette ki Bresnik a Heute-nak adott interjújában.

kiemelt kép: spox.com