Wimbledon 2021: Biztos, hogy új Grand Slam-döntőse lesz a férfiaknak
Ha a torna második pénteke, akkor férfi elődöntők. A négy úriemberből kettő először jár ilyen messze egy Grand Slam-tornán, egy pedig éppen a tenisztörténelem legnagyobb babérjaira tör.
Elérkezett a végjáték ideje Wimbledonban. Az ikonkus verseny férfi egyesében már csak négyen maradtak talpon, és pénteken dől el, kik szállhatnak majd harcba két nappal később a sportág talán legbecsesebb trófeájáért. Magyar idő szerint 14 óra 30 perckor kezdődik az első elődöntő, méghozzá Matteo Barrettini (7.) és Hubert Hurkacz (14.) között.
Az olasz másodjára, a lengyel először jutott ilyen messzire Grand Slam-tornán, az tehát biztos, hogy valaki biztosan “első áldozó” lesz, ami a fináléban való eddigi szerepléseket illeti. Berrettini jelenléte talán nem is annyira meglepő, miután tavalyelőtt berobbant nagy tenyeresével és szervájával a férfi tenisz élmezőnyébe, 2021-ben kezdi megerősíteni ottani helyét: döntőzött Madridban, negyeddöntőzött a Roland Garroson, két héttel ezelőtt pedig megnyerte a Wimbledon előszobájának is hívott Queen’s Club-i versenyt (ATP 500) jelezvén ezzel, hogy számolni kell vele füvön is. Az olasz játékos mindössze kettő szettet veszített el az idáig vezető úton és a korábban említett Garros-negyeddöntő óta veretlen, az elmúlt 28 lejátszott szettjéből pedig mindössze hármat veszített el, ami kimondottan pozitív előjelnek számít.
A túloldalt viszont egy olyan teniszező áll majd, akivel mindezidáig csak egy főtáblás meccset vívott az ATP Tour keretein belül és azt is elveszítette két szettben. A lengyel Hurkacz “bújócskázik” a rivaldafénnyel idén: az év legelején megnyert egy tornát Delray Beachen, majd több mint két hónapig észre nem vétetve magát megnyerte a szezon legelső Masters-tornáját Miamiban. Salakszezonja pocsékra sikeredett, Monte Carlót leszámítva sehol sem tudott mérkőzést nyerni, s mivel a Wimbledonra felkészítő versenyeken (Stuttgart, Halle) is rögtön csomagolhatott, így erre a tornára egy hatmeccses vereség sorozattal érkezett. Az All England Club-ban viszont a lengyel magára talált: szettveszteség nélkül eljutott a negyedik fordulóig, hogy ott aztán egy kétnaposra elnyújtott csatában kiejtse a világbajnok Daniil Medvedevet, ezután pedig magára Roger Federerre mért ritkán tapasztalt csapást. Berrettinivel eddigi egyetlen meccsét a 2019-es miami verseny első körében játszotta és nyerte meg 6/4 6/3-ra. Mivel mind a ketten sokat fejlődtek – s talán változtak is – azóta az a találkozó nem biztos, hogy mérvadónak nevezhető a mostani mérkőzésre, melyet leginkább a stabilabb adogatójáték dönthet majd el.
Djokovic vs Shapovalov
Közvetlenül ezután jön majd Novak Djokovic (1.) és a tehetséges kanadai, Denis Shapovalov (10.) mérkőzése. A szerb klasszist már csak két meccs választja el attól, hogy beérje a Grand Slam-győzelmek rangsorában Roger Federert és Rafael Nadalt. A világelső mindemellett arra is készül, hogy övé legyen a harmadik nagy torna is ebben az évben az Australian Open és a Roland Garros bezsebelése után. Djokovic úgy jutott be 10. wimbledoni elődöntőjébe, hogy mindössze egy kiemelttel kellett megmérkőznie eddig (Christian Garin (17.)). Ebben elsősorban éppen Fucsovics Mártonnak volt nagy szerepe, aki hármat is legyőzött az előzetesen lehetségesnek nevezett ellenfelei közül (Sinner, Schwartzman, Rublev), hogy aztán a magyar játékost is kiejtse a 8 között. A 19-szeres Grand Slam-bajnok csak a legelső játszmáját veszítette el a tornán még a hazai szabadkártyás Draper ellen, de azóta viszont senki sem tudta túlórára kényszeríteni. Persze, azt sem lehet mondani, hogy átgázolt az ellenfelein, ám önmagához hűen rendre győztesen jött ki minden nehezebb helyzetekből, ami jelentős fegyvertény lehet a torna későbbi szakaszán is. Mindemellett ott van azon erénye is, hogy képes a semmiből tudása legjavával előrukkolni.
Zsinórban harmadik wimbledoni döntőjét olyasvalaki ellen harcolhatja ki, aki ellen hat mérkőzésből hatot megnyert. Shapovalovról azonban elmondható, hogy 2017-es berobbanása óta szépen, fokozatosan fejlődik és lépdel a férfi tenisz élmezőnye felé. A tavalyi US Openen már eljutott a negyeddöntőig, itt Wimbledonban pedig már ezt a határt is átlépte, ami a GS-eket illeti. A kanadai teniszező az első fordulóban a német Kohlschreiber ellen, illetve előző meccsén az orosz Khachanov ellen is ötszettes csatában nyert, ami arra enged következtetni, hogy bírhatja fejben a hosszabb, kiélezett meccseket. Djokovic ellen játszani persze teljesen más kávéház, ám az is igaz legutóbbi két összecsapásukon (mind a kettő az ATP Kupán volt) már szoros szetteket csikart ki a szerbből. Az biztos, hogy pályafutása eddigi legjobb teniszére lesz szüksége, meg arra is, hogy minél többször használja ki balkezességéből fakadó előnyét.