WTA Beharangozó: Prága

2021. július 12.
by Diapolo

A héten egy kemény pályás tornán is bizonyíthatnak a játékosok, a cseh fővárosban pedig azért a hazai közönség kedvencei is felbukkannak, így találkozunk Grand Slam győztesekkel is. 

Csehországban, ahogy azt már megszokhattuk, rengeteg hazai teniszező mutathatja meg magát. 2010-ből még egy magyar győzelem is van, hiszen Szávay Ágnes nyert, utána viszont 2015-ig nem rendezték meg a tornát. Azóta csupán tavaly fordult elő az, hogy nem volt cseh teniszező legalább a döntőben, így meglepő lenne, ha idén megint hazai játékos nélkül rendeznék a finálét. A címvédő Simona Halep nem lesz itt ezúttal. A tornán 235 ezer dollár az összdíjazás, csakúgy, mint Budapesten, és ahogy már a WTA 250-es tornákon megszokhattuk.

Több olyan teniszező is akad, akinek szép emlékei fűződnek Prágához, például Petra Kvitova (1.) az egyik, akinek Rebecca Sramkova ellen kell kezdenie ezt a tornát. A felső ágon két további cseh kiemelt található, Tereza Martincova (8.), illetve Marie Bouzkova (4.) személyében, de a belga Greet Minnen (9.) is a tábla ezen felén kezdi meg szereplését.

Az alsó ágon is három cseh kiemelt lesz, Marketa Vondrousova (3.) mellett ott lesz még a Roland Garrost egymás oldalán megnyerő Katerina Siniakova (5.) és Barbora Krejcikova (2.) is. Szintén kiemelt lesz még Nina Stojanovic (7.), de tőle azt hiszem olyan sokat nem várhatunk, inkább a füves borítás fekszik neki az eddigi  tapasztalatok alapján.

A kiemeltek között nincsenek ott, de Sam Stosur, és Mona Barthel is szép emlékeket őriz Prágából, így talán egy jó eredmény túlük is várhatő a korábbiakra való tekintettel, mégis nehéz elképzelni, hogy az első két kiemeltet bárki meg tudja szorongatni.

A torna sorsolása itt érhető el: https://www.wtatennis.com/tournament/1082/prague/2021/draws

A kép forrása: twitter.com/tennispragueopn