Serena edzője Djokovicot tartja a legkomplettebb játékosnak
Amióta a szerb 2008-ban belépett az addigi Federer-Nadal rivalizálásba, folyamatosak a találgatások, ki lesz a legeredményesebb hármójuk közül
Vasárnapi wimbledoni győzelmével Novak Djokovic egyenlített a Grand Slamek számában, immár a Nagy Hármas minden tagja 20-20 trófeával büszkélkedhet. A világelső jelenlegi dominanciáját mutatja, hogy a londoni két hét alatt igazán komolyan senki fejében nem fordult meg, hogy nem jut döntőbe.
Az első komolyabb akadályt az elődöntőben a kanadai Denis Shapovalov jelentette, aki bár nagyon magas színvonalon teniszezett, Djokovic zseniális védekező játéka ellen nem volt fegyvere. A döntőben az olasz Matteo Berrettinit csak adogatásai tartottak versenyben, a kritikus pontokat a világelső nyerte.
Djokovic az idén már bezsebelte az Ausztrál Opent és a Roland Garrost, így wimbledoni győzelmével elérhető közelségbe került a naptári Grand Slam, az olimpiai aranyérem megszerzése esetén pedig a Golden Slam is.
Formáját tekintve is Djokovic áll a legjobban a Nagy Hármas tagjai közül, ő akár még akár évekig képes lehet a legmagasabb szinten játszani. Sokan, köztük Patrick Mouratoglou is már őt kiáltják ki a GOAT-nak.
A francia edző Twitter bejegyzésében így írt Djokovicról: “Novak minden idők legsokoldalúbb játékosa. Minden borításon képes megoldást találni bármilyen felmerülő problémára. Ez a magyarázata, miért ő áll a legközelebb ahhoz, hogy minden idők legjobbja legyen.”
Azonban a teniszrajongók között még sokáig vitatéma maradhat a GOAT kérdés, hiszen a statisztikán kívül az egyéni szimpátia, a pályán kívűli viselkedés is befolyásolhatja, ki melyik játékost tartja a legnagyobbnak.
A kiemelt kép forrása: golfdigest.com