Kevin Anderson győzött Newportban

2021. július 19.
by HerczegGabor

A korábbi kétszeres Grand Slam-döntős dél-afrikai Kevin Anderson győzelmével zárult Newportban az ATP 250-es besorolású füves pályás tenisztorna.

A 35 éves teniszező, aki sorozatos sérülései miatt 2019 óta nem nyert tornát – akkor az indiai Pune-i ATP 250-es versenyt nyerte meg – a múlt heti viadal alatt szinte végig régi önmagát idézte, hiszen a döntőig vezető úton a szebb napokat megélt amerikai Jack Sock-ot, az elődöntőben pedig a torna első kiemeltjét a kazah Alexander Bublikot is le tudta győzni. A döntőben meglepetésre a világranglista 152. helyezettje, a mindössze húsz éves amerikai Jenson Brooksby volt az ellenfele, aki az első szettben csak egy maratoni tie-breakben maradt csak alul, és a második felvonásban is csak egyetlen break döntött a dél-afrikai javára. Anderson ezzel karrierje hetedik ATP trófeáját hódította el, de ellenfele sem lehet csalódott az elért eredménnyel, hiszen az első ATP döntőjét játszotta pályafutása során. A dél-afrikai ezzel újra a Top 100-ba került, a héten így már a 74. helyen jegyzik a legfrissebb világranglistán.

ATP 250-ES TORNA, NEWPORT (536 000 dollár, fű)

Döntő

Kevin Anderson (8.) – Jenson Brooksby  7:6 (10–8), 6:4

kiemelt kép: atptour.com