John Isner immáron hatszoros bajnok Atlantában

2021. augusztus 2.
by DGM96

Az amerikai óriásnak kimondottan jól megy a játék ezen a tornán.

Hazai sikert hozott a Truist Atlanta Open, ATP 250-es kemény pályás tenisztorna. A verseny történetében hatodjára lett a bajnok a mezőny egyik legmagasabbja, John Isner (4.). A 208 centiméter magas amerikai a döntőben fiatal honfitársát, Brandon Nakashimát győzte le 7/6(8) 7/5-re, revánsot véve ezzel az egy héttel korábbi, Los Cabos-i elődöntős vereségen. Isner az egész héten szoros meccseket és szoros szetteket játszott, ami hatalmas szerváiból és a fizikális teniszben való gyengélkedése miatt nem meglepő, ám elmondása szerint ennyi siker után már otthonosan érzi magát ezen a versenyen, ami kimondottan a nehét szituációkban jelenthet előnyt az ő részére.

Azzal, hogy hatodik alkalommal is nyert Atlantában, Isner a lehető legillusztrisabb társaságba került, ami a még aktív teniszezőket illeti: ennél jobban csak a Nagy Hármas, vagyis Federer, Nadal és Djokovic képes ennyire dominálni tornákat. A korábbi top 10-es teniszező viszont ebből a szempontból még két legendás hofitársához, Pete Samprashoz és Andre Agassihoz is csatlakozott, mindemellett pedig Jimmy Connors 1989-es Tel-Avivi győzelme óta a legidősebb amerikai tornagyőztes lett az ATP Touron, 36 évesen.

Kép forrása: 24newshd.tv