US Open 2021: A kilencedik nap beharangozója

Meglesznek az első elődöntők Flushing Meadowsban.

Nyakunkon a végjáték az év utolsó Grand Slam-tornáján, a US Openen. Kedden a férfiaknál és a nőknél is az alsó ági negyeddöntőket rendezik, vagyis fény derül majd az elődöntők első párosításaira. A mérkőzések számának híján most már kizárólag az Arthur Ashe Stadionra koncentrálódnak az események, ami a két legérdekeltebb versenyt illeti a tornán belül.

Magyar idő szerint 18 órakor kezdődik a program a világ legnagyobb befogadóképességű teniszpályáján. A regnáló világbajnok Daniil Medvedev (2.) lép először pályára, méghozzá a torna meglepetés-embere, Botic Van de Zandschulp ellen. A világranglista 117. hollandnak a selejtezőtől kellett megkezdenie a tornát, hogy aztán eljusson a legjobb 8-ig. Sikeres kvalifikáció után kiejtette többek között Casper Ruud-öt (8.), az előző fordulóban pedig az itteni kétszeres negyeddöntős Diego Schwartzmant (11.) is. Most azonban az elmúlt idők egyik legjobb kemény pályás teniszezőjével lesz dolga. Medvedev tavalyelőtt döntős, tavaly elődöntős volt az Amerikai Nyílt Teniszbajnokságon, az idei kiírás során pedig játszmát sem veszített még.

Őket követi majd a friss olimpiai bronzérmes, Elina Svitolina (5.), aki a női egyes egyik fiatal üdvöskéjével, Leylah Fernandezzel mérkőzik meg. Gael Monfils felesége jó formában van, megnyerte az elmúlt 9 mérkőzését, mialatt tornagyőztes lett Chicagóban, az idei US Open alatt pedig még nem veszített szettet. Nem lesz azonban könnyű dolga a kanadaiak 19 éves tehetségével, Fernandez ugyanis két korábbi bajnokot is kiejettt már Naomi Osaka és Angelique Kerber személyében, ráadásul mindkettejüket szett- és break-hátrányból fordítva. Fel lesz adva a lecke a korábbi világbajnok ukránnak.

Aki megszeretné nézni az esti programot is, annak ébren kell maradnia, ugyanis az magyar idő szerint éjjel 1 órakor kezdődik. Előbb a hölgyek idei Roland Garros-bajnoka, Barbora Krejcikova (8.) lép pályára a fehéroroszok világranglista másodikja, Arnya Sabalenka ellen. Mind a ketten magabiztosan teljesítettek eddig a US Openen: Sabalenkáról csak egy, cseh ellenfelétől még annyi szettet sem vettek el a korábbi fordulókban.

A keddi program pedig keretbe lesz foglalva gyakorlatilag: férfi meccsel kezdődik és zárul is a nap. A második esti meccsen a jövő csatáját vívja majd Felix Auger-Aliassime (12.) és az urak versenyének ifjú üstököse Carlos Alcaraz. Aliassime 21 éves létére már régóta döntögeti a férfi tenisz élmezőnyének ajtaját, de az odavezető útra talán azóta tért rá igazán, hogy Rafael Nadal nagybátyja és korábbi edzője, Toni Nadal is elkezdte patronálni a kanadait. Karrierje első Grand Slam-elődöntőjét minden idők legfiatalabb US Open-negyeddöntőse ellen kell kivívnia. Alcaraz tavaly hívta fel magára a világ figyelmét azzal, mikor még csak 16 esztendősen ATP-mérkőzést nyert a riói tornán. Az igazi áttörést viszont egyértelműen az elmúlt napok hozták meg neki, különösen a Stefanos Tsitsipas (3.) felett aratott győzelme. Egy biztos, a labdák nem kapnak kegyelmet ezen a meccsen, ugyanis mindkét ifjú titán brutális ütőerővel bír – kis érdekesség: ketten együtt is egy évvel fiatalabbak, mint az idén 40 éves Roger Federer.