ATP Indian Wells: Medvedev magabiztosan jutott tovább, Rublev búcsúzott
Felemás napot zártak az orosz teniszezők Indian Wellsben. Daniil Medvedev kétszettes győzelmet aratott, míg Andrey Rublev hatalmas meglepetésre búcsúzott.
Daniil Medvedev azt követően, hogy első mérkőzésén két szettben legyőzte az amerikai Mackenzie McDonaldot, a nyolcaddöntőbe jutásért a szerb Filip Krajinovic-csal mérkőzött meg. Az orosz teniszező esélyhez mérten meggyőzően kezdte a találkozót, hiszen előbb ellépett 4-0-ra, majd nem sokkal később 6-2-vel szettelőnybe került. A második felvonásban a szerb már jobban partiban tudott lenni a US Open idei bajnokával, vezetett is 4-2-re, Medvedev azonban összeszedte magát, és egy rövidítésben megnyert szettel lezárta a mérkőzést. A torna első kiemeltje a legjobb 16 között a bolgár Grigor Dimitrovval csap össze.
Arra talán kevesen számítottak, hogy a hazai közönség nemcsak egy fergetegeset szurkolhat, még örömükben is lesz részük az esti program során. Tommy Paul viszont minden várakozást felülmúlva teljesített, hiszen harmadik fordulós mérkőzését követően az orosz Andrey Rublev csomagolni kényszerült. Az amerikai 6-4 arányban vitte el az első játszmát, azonban az orosz látszólag kezdte összeszedni magát, és ennek köszönhetően 6-4-gyel kiegyenlített. A harmadik etapban Paul megkapta a lehetőséget 5-3-nál, hogy véget vessen az összecsapásnak, azonban ekkor még Rublev visszaküzdötte magát. A verseny negyedik kiemeltje hiába mászott ki egy igen nehéz helyzetből sikerrel, az amerikai 5-5-öt követően ismét break előnybe került. A világranglista 60.helyezettje pedig a második lehetőséget a meccs lezárására már nem pazarolta el, és 2 óra 25 perc játék után nem kis bravúrt aratva továbbjutott. Paul pályafutása első győzelmét aratta Top 5-ben lévő játékos ellen, és azzal a Cameron Norrieval játszik, aki a játéknap egyik legizgalmasabb mérkőzésén búcsúztatta a spanyol Roberto Bautista Agutot.
Az Indian Wells-i torna harmadik fordulójában a felső ágon Casper Ruud és Hubert Hurkacz is biztosította a helyét a legjobb 16 között. A norvég hatalmas küzdelemben ejtette ki a dél-afrikai Lloyd Harrist, míg a lengyel magabiztosan győzte le a hazai közönség előtt teniszező Francis Tiafoet.
A harmadik forduló eredményei:
Daniil Medvedev ( 1 )-Filip Krajinovic ( 27 ) 6/2 7/6(1)
Grigor Dimitrov-Reilly Opelka ( 23 ) 6/3 6/4
Aslan Karatsev ( 19 )-Denis Shapovalov ( 9 ) 7/5 6/2
Hubert Hurkacz ( 8 )-Francis Tiafoe 6/3 6/2
Tommy Paul-Andrey Rublev ( 4 ) 6/4 3/6 7/5
Cameron Norrie ( 21 )-Roberto Bautista Agut ( 15 ) 6/4 5/7 6/3
Diego Schwartzman ( 11 )-Daniel Evans ( 18 ) 5/7 6/4 6/0
Casper Ruud ( 6 )-Lloyd Harris ( 26 ) 6/7(4) 6/4 6/4
Kiemelt kép forrása: news.in-24.com