ATP Antwerp: Fucsovics szetthátrányból fordítva negyeddöntős

Fucsovics Márton már a negyeddöntőre készülhet az Antwerp-i ATP 250-es tornán. A magyar teniszező ugyan szetthátrányban volt, de ennek ellenére legyőzte a spanyol Roberto Bautista Agutot.

Fucsovics Márton miután viszonylag nehéz mérkőzésen jutott túl az osztrák Denis Novakon, a negyeddöntőbe kerülésért Roberto Bautista Aguttal mérte össze az erejét. A két játékos utoljára a 2020-as rotterdami versenyen csapott össze, akkor a spanyol döntő szettben végül nyerni tudott.

Fucsovics számára indult jobban a találkozó, aki 2-2-nél az első fogadó előnyét rögtön breakre váltotta. A magyar teniszező igyekezett a minimális fórját megtartani, azonban a spanyol igen hamar vissza tudott kapaszkodni a szettben. Az első etapot végül Tiebreak döntötte el, ahol Fucsovics hiába egyenlített 5-2-es hátrányát követően, az 5-5-nél elrontott ziccer tenyeres végzetes hibának bizonyult. Bautista Agut ezt a könnyű rontást kíméletlenül megbüntette, és az első szettlabdáját értékesítve 7-6-tal vezetést szerzett.

Fucsovicson a második felvonás első játékának elején látszottak az előző szett végén történtek, viszont kulcsfontosságú volt, hogy Bautista Agut 2 fogadóelőnye ellenére nem került break hátrányba. A nyíregyházi teniszező innentől kezdve képes volt igen nagyot emelni a játéka színvonalán, és pillanatok alatt már 5-0-ra vezetett. A spanyol ugyan még egy nagy hajrába belekezdett, de erejéből csupán annyira futotta, hogy az eredményjelző táblán 6-3 álljon Fucsovics neve mellett a játszma végén.

Fucsovics Márton a döntő játszmára nagy lendületet kapott, a második szettben mutatott játékát stabilizálni tudta, a másik oldalon pedig a spanyol egy kissé leeresztve, rengeteg hibával teniszezett. A két játékos által mutatott különböző játékkép ennek köszönhetően az eredményt hűen tükrözte, hiszen Fucsovics mindösszesen 1 gamet veszített el a harmadik játszmában. A magyar játékos 2 óra 23 perc játékot követően jutott be a negyeddöntőbe, és a dél-afrikai Lloyd Harris-szel találkozik.

Fucsovics remek játékkal fordított Bautista Agut ellen
Kép forrása: 24.hu

A mérkőzés végeredménye: 

Fucsovics Márton-Roberto Bautista Agut ( 4 ) 6/7(5) 6/3 6/1

Kiemelt kép forrása: nemzetisport.hu