Carlito(s) útja felért a csúcsra: Alcaraz a tenisz új Grand Slam-bajnoka és világelsője!
A spanyol tinédzser négyszettes mérkőzésen győzte le a norvég Casper Ruud-öt a US Open 2022-es döntőjében
Már a párosítás létrejöttekor tudni lehetett, hogy aki megnyeri 2022 utolsó Grand Slam-fináléját, az egy győzelemmel tudhatja magáénak a tenisz két legnagyobb dicsőségét is: a Grand Slam-győzelmet és a világelsőséget. Carlos Alcaraz (3.) és Casper Ruud (5.) is serényen gyűjtögette idén a ranglista pontokat, ennek és más egyéb szokatlan történéseknek köszönhetően pedig egy lépésre kerültek mind a ketten a “pole-pozíciótól”.
A szemtelenül fiatal Alcaraz felemelkedése pont egy éve ugyanezen a tornán kezdődött, mikor alig félévvel 18. születésnapja után elmenetelt a negyeddöntőig, amit aztán sérülés miatt fel kellett adnia. Bár annak a történetnek keserédes lezárása lett, de aki látta, hogy mennyire meghazudtolja korát fizikailag és mentálisan is a világ legnagyobb tenisz-stadionjában, biztos volt benne, ez a “kölyök” lehet a sportág következő nagy bajnoka. Aztán eltelt egy év és a tényleges áttörés megtörtént. Talán hamarabb is, mint sokan arra számítottak. Előzetesen nem lehetett igazi favoritot megnevezni a tornára, de ahogyan a fordulók teltek, s aztán egy és ugyanazon körben búcsúzott a versenytől a címvédő és első kiemelt Daniil Medvedev (1.), valamint a Grand Slam-rekorder Rafael Nadal (2.) is, Alcaraz avanzsált a végső esélyessé. Ő pedig kiállta ezt a nyomásoktól korántsem mentes próbát. Márpedig próbákból kijutott neki az elmúlt egy hét során. Egymás után három mérkőzésen is ötszettes csatába bonyolódott, melyek közül kétség kívül a Jannik Sinner elleni negyeddöntő vitte a prímet: olasz kortársa ellen 5 és negyedórán keresztül teniszezett, mialatt mérkőzéslabdát is kellett hárítania. A nehézségek ellenére végül eljutott karrierje első Grand Slam-döntőjéig.
Ruud is szépen, lassan vált esélyessé a tornán. A norvég teniszező egyedül a harmadik fordulóban izzadt meg igazán az amerikai Tommy Paul ellen, ezt a meccset leszámítva tisztességesen hozta a papírformát a következő fordulókban. Neki ez a második fináléja volt a négy nagy torna valamelyikén. A tűzkeresztségen ebben az évben esett át a Roland Garroson, de nem tudott mit kezdeni Nadal salakpályás érinthetetlenségével. Pár hónappal később Ruud útját ismét egy spanyol állta az utolsó lépcsőfokon, s bár ismét őt lehetett az esélytelenebbnek nevezni, vélt hátránya kisebb lehetett, mint Párizsban. A pályán eltöltött idő és a hat forduló alatt igénybe vett energia a norvég mellett szólhatott.
Alcaraz azonban ezen az estén (is) átírta a tenisz íratlan törvényeit. Azt már talán mindenki megszokta, hogy 19 éves létére úgy teniszezik és olyan mentalitásról tesz tanúbizonyságot, hogy arra az ő korában csak nagyon kevesek voltak képesek a sportág történelmében, de a vasárnapi döntőben mindezt úgy tette, hogy azt megelőzően 15 kőkemény játszma volt a lábában. A kiélezett küzdelmet hozó első felvonásban megszerezte a vezetést, de ezután nehéz pillanatok következtek számára. Némileg könnyedén elveszítette a második szettet, majd a harmadikban is leginkább hátrányban volt és úgy nézett ki, hogy erőnlétileg sem volt a helyzet magaslatán. A vészhelyzetet tetézte, hogy a tie-break kapujában két játszmalabdát is hárítania kellett.
Itt fordulhatott meg viszont a mérkőzés. Alcaraz kiharcolta a tie-breaket, ahol aztán mindössze egy pontot veszített el és egy szettre került a győzelemtől. Ruud tartotta magát a folytatásban a vélt lélektani hátrány ellenére is, de a negyedik szett közepén elveszítette az adogatását. Alcaraz keze pedig jóformán alig remegett meg, a találkozót végül egy ásszal zárta le. Az egyébként remek mérkőzés 3 óra 20 percig tartott.
Végeredmény: C. Alcaraz (spanyol, 3.) – C. Ruud (norvég, 5.) 6/4 2/6 7/6(1) 6/3
A korábbi világelső és Roland Garros-bajnok Juan Carlos Ferrero tanítványa tehát révbe ért. Mindössze két és félévvel azután, hogy 16 évesen a 2020-as riói 500-as torna első körében a legfiatalabb teniszező lett, aki főtáblás mérkőzést nyert az ATP Touron. Azóta viszont még nagyobb rekordokat adott át a múltnak: hétfőtől ő a férfi tenisz történetének legfiatalabb világelsője és a US Open megnyerésével a legfiatalabb Grand Slam-bajnok is lett legendás honfitársa, Rafael Nadal óta.
S bár győzelme köré olyan narratíva épül, ami egy hollywoodi film-forgatókönyv esetén a happy end lenne, valójában ez egy hatalmas potenciállal rendelkező sorozat első évadjának zárása volt. Ami Carlos Alcaraz karrierjét illeti, a látottak alapján a java még csak ezután jöhet…
Borítókép forrása: tennismajors.com