AusOpen 2023: A tizenegyedik nap programja – csütörtök

Az ausztrál nyílt teniszbajnokság tizenegyedik játéknapján a női elődöntőke lesz már a főszerep.

A Rod Laver Aréna esti programjának első mérkőzésén a tavalyi wimbledoni bajnok kazah Elena Rybakina (22.) és a korábbi kétszeres melbourne-i bajnok Victoria Azarenka (22.) találkozik egymással. Mindketten több, jóval esélyesebbnek tartott teniszezőt is búcsúztattak az előző körökben, Rybakina a tavalyi döntős Collinst (13.), majd a torna első kiemeltjét, és egyben egyik legnagyobb esélyesét  Swiateket is legyőzte, a negyeddöntőben pedig a 2017-es Roland Garros bajnokot, Jelene Ostapenkót (17.) ejtette ki a további küzdelmekből. Azarenka korábban a tizedik kiemelt Madison Keys-t, a negyeddöntőben pedig kisebb meglepetésre könnyedén múlta felül a világranglista harmadik helyezett Jessica Pegulát is. A két hölgy karrierje során mindössze egyszer találkozott egymással, tavaly az Indian Wells-i torna nyolcaddöntőjében, ott a kazah hölgy tudott nyerni két játszmában.

A másik elődöntő a negyedik GS elődöntőjét megvívó fehérorosz Aryna Sabalenka (5.) és az idei meglepetésember, lengyel Magda Linette közötti találkozó lesz. A lengyel több kiemeltet is búcsúztatott az elődöntőig, többek között Anett Kontaveitet (16.), Ekaterina Alexandrovát (19.), Caroline Garciát (4.) és az előző körben a korábbi kétszeres GS döntős Karolina Pliskovát (30.) is, így készülhet karrierje első GS elődöntőjére. A fehérorosz teniszezőnek sem voltak könnyű ellenfelei, de az erőteljes, magabiztos tenisze túljuttatta olyan játékosokon, mint Elise Mertens (26.), Camilla Giorgi, Belinda Bencic, és a mai negyeddöntőben Donna Vekic. Linette és Sabalenka eddig kétszer küzdött meg egymással, és mindkét alkalommal Sabalenka hagyta el győztesként a pályát. A fehérorosz további esélyeit növeli, hogy az idei torna során még játszmát sem vesztett.

A mai nap teljes programját itt találjátok: AusOpen 2023 tizenegyedik nap

kiemelt kép: ausopen.com